Infostart.hu
eur:
354.27
usd:
306.67
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Nyitókép: Pixabay.com

Jön a Hadik mozi - videoelőzetes

Március 9-én vetítik a mozik Szikora János Hadik című kalandfilmjét. A neves 18. századi hadvezér, a Berlint is elfoglaló Hadik András haditetteit feldolgozó film főszerepeiben Trill Zsolt, Molnár Áron, Szabó Győző, Szalma Tamás, László Zsolt és Horváth Lili látható.

A Hadik nem fikció és ettől még izgalmasabb, átélhetőbb a története - hangsúlyozza a Nemzeti Filmintézet közleménye.

Mint felidézik, 1757 őszén a Habsburg Birodalom huszár tábornoka, Hadik András végrehajtotta a történelem egyik legbátrabb hadicselét: seregével elfoglalta, megsarcolta Berlint és mielőtt a porosz király csapatai rajtuk üthettek volna, távoztak a meglepett fővárosból.

A Hadik című kalandfilm úgy idézi meg ezt a dicső tettet, ahogy azt a legendáriumok feljegyezték - emeli ki az NFI közleménye, amely szerint a film ütközetekkel, fogolyszöktetéssel, ostrommal, kard- és pisztolypárbajokkal mutatja be azt, hogy miért is voltak akkoriban párját ritkító katonák a magyar huszárok.

A Trill Zsolt, Molnár Áron, Szabó Győző, Szalma Tamás, László Zsolt és Horváth Lili főszereplésével forgatott film hosszú előzetese felvillantja Hadikék lehetetlen küldetésének izgalmas pillanatait, szembenálló főhőseit, akikre rengeteg kaland, kihívás, ármány és árulás vár a látványos történetben.

"A Hadik előkészítése több évig tartott a 2021 őszén induló forgatásáig. Ezt az időt maximálisan igyekeztünk kihasználni többek közt arra, hogy a szereplőket felkészítsük a rájuk váró, cseppet sem könnyű feladatokra. A huszárok lovagolnak, csatába mennek, közelharcot vívnak, amiket az őket játszó színészeknek is készség szinten el kellett sajátítaniuk" - eleveníti fel a közleményben a forgatást Szikora János.

A rendező felidézi: a tréningeknek köszönhetően a felvételek során sokkal több olyan jelenetbe lehetett a színészeket bevonni, amelyek esetén más filmekben már dublőröket alkalmaznának helyettük.

"Fantasztikus munkát fektettek a filmbe, ami a vászonról is vissza fog köszönni. Abban bízom, hogy a nézőknek folyamatosan jóleső meglepetésekben lesz része a szereplők játékát, bátorságát látva" - fogalmazott Szikora János.

Az NFI közleménye szerint a csata- és küzdő jeleneteket a magyar kaszkadőrszakma egyik legkiválóbb képviselője, Gulyás Kiss Zoltán koreografálta és tanította be a színészeknek az egyebek közt Babatpusztán, illetve a komáromi Monostori-erődben zajló forgatáson.

Az őket segítő stáb tagja volt a Marvel-képregényfilmek kaszkadőr koordinátora, Steve Dent is,

aki az Indiana Jones és a sors tárcsája forgatásával párhuzamosan dolgozott a Hadik akciójelenetein. A több száz résztvevőt mozgató ütközetek felvételekor pedig személyesen felügyelte a minél látványosabb pillanatok megörökítését.

Mint a közlemény kiemeli, a film 64, szöveges szerepet játszó színészt vonultat fel. A főszereplők - Trill Zsolt, Molnár Áron, Horváth Lili, Szalma Tamás, Szabó Győző, László Zsolt, Julia Jakubowska - mellett látható lesz Sághy Tamás, Bordán Lili, Reviczky Gábor, Lábodi Ádám, Hirtling István, Mucsi Zoltán, valamint olyan rég látott művészek is, mint Tordy Géza, Körtvélyessy Zsolt, Kovács Lajos és Derzsi János.

A Hadik az NFI támogatásával a B&L Line gyártásában készült, producere Nagy Endre. A film rendezője Szikora János színházi és filmrendező, technikai rendezője Dyga Zsombor, operatőre pedig Győri Márk volt.

Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Tisza-kormány: rengeteg bejelentés érkezett, alkotmányos válság felé sodródhat az ország

Tisza-kormány: rengeteg bejelentés érkezett, alkotmányos válság felé sodródhat az ország

Számos fontos bejelentést tett a kormány csütörtökön: öt új jogszabálytervezetet is társadalmi egyeztetésre bocsátott, köztük a lakossági jelzáloghitelek kamatstopjának kivezetéséről, a babaváró hitel feltételeinek módosításáról és a kriptoeszközök szabályozásának átalakításáról szóló javaslatokat. A kormányzati tájékoztatón szó esett a mohácsi Duna-híd beruházásának felülvizsgálatáról, a kórházi klímarendszerek felújítását célzó fejlesztési programról, az uniós források megszerzését célzó korrupcióellenes és igazságügyi intézkedésekről, valamint a jövő heti brüsszeli EU-csúcsról is. Eközben Török Gábor arról írt, hogy az államfő legutóbbi lépése tovább mélyítheti a kialakuló alkotmányos válságot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×