Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
314.79
bux:
0
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Karácsonyra megnyitották a felújítás alatt levő kolozsvári Szent Mihály plébániatemplomot

Karácsonyra megnyitották a hívek előtt a Kolozsvár főterén álló - felújítás miatt több mint három éve bezárt - Szent Mihály római katolikus plébániatemplomot.

A felújítás ugyan nem fejeződött még be, de vasárnaponként és az egyházi ünnepeken már miséznek a Kolozsvár jelképének számító templomban. Hétköznapokon tovább folytatódik a beltéri felújítási munka.

László Attila plébános-főesperes korábban a Krónika napilapnak elmondta: A felújítási munkálatok jóval összetettebbeknek és költségesebbeknek bizonyultak, mint azt tervezték. A felújításra elnyert közel ötmillió eurós EU-támogatást a magyar és a román kormány, valamint a kolozsvári önkormányzat támogatásával egészítették ki, és adománygyűjtési kampányt is hirdettek. Emellett az átadási határidő kitolását is kérték a finanszírozóktól, mert több időre van szükség a munkálatok elvégzésére. A főesperes korainak tartotta az átadás időpontját megjelölni.

A Szent Mihály templom falairól lekerült az állványzat, jelenleg már csak a torony van felállványozva.

A gótikus plébániatemplom hosszú ideig tartó építése a 14. század második felében kezdődött, és a 15. század első felében fejeződött be. A templom jelenlegi, neogótikus tornya 1837 és 1859 között épült. Az utolsó nagyobb beavatkozás során 1951-ben elbontották a szentély sérült barokk boltozatát és az eredeti gótikus boltozatot vasbetonból rekonstruálták. Szintén ekkor fedték fel a templom megmaradt falképeit.

A Szent Mihály templom számos történelmi esemény színhelye is volt, falai között közel ötven országgyűlést tartottak, az erdélyi fejedelmek közül itt iktatták be Báthory Zsigmondot, Rákóczi Zsigmondot, Báthory Gábort és Bethlen Gábort. Márton Áron erdélyi katolikus püspök itt mondta el 1944. május 18-án nevezetes beszédét, amelyben elítélte a zsidóüldözést.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

A szeptemberi iskolakezdéssel újra megjelenhet a gyermekek körében a koronavírus, ám közel sem olyan mértékben, mint a világjárvány idején – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Rusvai Miklós. A virológus hozzátette, nagyon kevés esély van rá, hogy újra kialakuljon egy világszintű súlyos koronavírus-járvány.

Megnevezték a NAV új vezetőit

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes – közölte a Pénzügyminisztérium.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Ukrajna elkészítette a téli ellenállási terveit, ezek végrehajtásában Kijev főpolgármesterének, Vitalij Klicskónak személyes felelőssége van – idéz egy frissen közzétett ukrán elnöki rendeletet az RBK. Vitalij Klicskó pár napja azt nyilatkozta: a téli védelmi tervek végrehajtása már 50%-os, összesen mintegy 20 milliárd hrivnya befektetésére lesz szüksége a fővárosnak, hogy felkészüljenek a télre. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij kabinetvezetője, Kirilo Budanov nemrégiben hosszú interjút adott, elejtett egy olyan mondatot, ami súlyos problémákra utal az országban – elemezte a The Telegraph. Az ukrán katonai hírszerzés korábbi vezetője korábban arról beszélt, hogy Ukrajnában havonta mintegy 30 ezer embert kell mozgósítani ahhoz, hogy a háborús erőfeszítések továbbra is fenntartható mederben maradjanak. Ez a kijelentés ugyanakkor súlyosabb kérdésekre is rávilágít: a szám rendkívül magas, ami a valós háborús veszteségek magas szintjére utalnak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×