Infostart.hu
eur:
365.37
usd:
315.02
bux:
149888.22
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Baricz Gergő és Póka Egon (j) a Póka-Tátrai Regeneráció koncertjén Kapolcson, a 27. Művészetek Völgye kulturális fesztiválon 2017. július 22-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Kiemelt beruházás lett az új könnyűzenei központ

Az egykori kőbányai járműjavító területén épülő intézményt Póka Egonról nevezik el.

A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az „emelt szintű könnyűzenei képzési központ létrehozását”. Az erre szánt telken kívül kilenc továbbira is kiterjed a különleges kezelés, amelyeket „közlekedésiinfrastruktúra-fejlesztések” megvalósítására használnak. Az intézmény az egykori kőbányai járműjavító területén, az Operaház Eiffel Műhelyháza mellett épül fel – írja a hvg.hu.

A központ az elképzelések szerint ötszintes lesz, közel 3500 négyzetméternyi hasznos alapterülettel és nyolc méter belmagasságú koncertteremmel, és Póka Egon, a szeptemberben elhunyt basszusgitáros, zeneszerző, a Kőbányai Zenei Stúdió alapítója nevét fogja viselni.

A kiemelés nemcsak gyorsított hatósági ügyintézést jelent, hanem engedélyt arra is, hogy eltérjenek a helyi és az országos építési jogszabályoktól. Ez esetben a kormány két ilyen eltérést fogadott el: az általános előíráshoz képest elég 35 százaléknyi parkolóhelyet létesíteni, és ha az építkezés miatt kivágott fák „pótlása az ingatlan adottsága miatt nem vagy csak részben teljesíthető, a pótlást a Pest Megyei Kormányhivatal által kijelölt, beruházó tulajdonában álló, Budapest ugyanazon kerületében elhelyezkedő másik ingatlanon kell teljesíteni.”

Címlapról ajánljuk
Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Lezárult a 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) felszámolása, így legalább 1284 milliárd forint értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá. Mindeközben a vállalásának megfelelően határidőre minden feltételt teljesített a kormány az uniós források hazahozatalához, közel 10 milliárd eurónyi forrás volt a tét. Célkeresztbe került az Orbán-kormány egyik kedvelt hatósága is, az SZTFH felszámolásának lehetőségét vizsgálja a Tisza-kormány. Cikkünk folyamatosan frissül a keddi eseményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×