Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
325.72
bux:
143264.15
2026. november 6. péntek Lénárd
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök Benkő László búcsúztatásán a Farkasréti temetőben 2020. december 2-án. Benkő László, a Kossuth- és Liszt-díjas Omega együttes egyik alapítója, billentyűse, zeneszerzője november 18-án, 77 éves korában hunyt el.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Végső búcsút vettek Benkő Lászlótól – galéria

Családja, barátai és pályatársai búcsúztatták a Kossuth és Liszt-díjas zeneszerzőt.

Benkő László, az Omega együttes egyik alapítója, billentyűse, zeneszerzője november 18-án, 77 éves korában – hosszas betegség után – hunyt el. Temetésére a csütörtöki napon került sor a budapesti Farkasréti temetőben.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×