Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
323.51
bux:
147363.42
2026. november 5. csütörtök Imre

Így készül Debrecen a virágkarneválra járvány idején

Eddig ötször tervezték át a debreceni virágkarnevál idei programjait annak érdekében, hogy az érdeklődők a változó járványhelyzetben is a lehető legbiztonságosabban vehessenek részt a karneváli hét rendezvényein - közölte a város kulturális alpolgármestere.

Puskás István a fesztivál két programelemét, a Klasszikusok éjszakáját és a Fények éjszakáját beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hagyományos programok mellett évről érve igyekeznek friss, kortárs elemekkel gazdagítani a kínálatot, és ha kell, a szükségből erényt kovácsolni. Ilyen lesz az a több napon át tartó fénytárlat, amelyet a Csokonai Színház teljes felújítás előtt álló épületében rendeznek meg.

Gemza Péter, a színház igazgatója hozzátette: a kiköltözést minél több érzelemmel, rendezvénnyel szeretnék megünnepelni, láthatóvá téve az épület ismert és kevésbé ismert tereit. Ezek sorában az első lesz a tíz helyszínen látható fénytárlat.

Bordos László Zsolt 3D mapping művész jelezte: augusztus 17. és 22. között 14 fényművészeti installációt tekinthetnek meg az érdeklődők a Csokonai Színház falai között, ahol óránként tárlatvezetést is tartanak. Utóbbiakra regisztrálniuk kell majd az érdeklődőknek, és a távolságtartás mellett a jelenlegi állapotok szerint szájmaszkot is kell majd viselniük.

Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője kiemelte: az augusztus 20-ra teljesen megújuló Dósa nádor teret, ahol felavatják Szent István király egész alakos szobrát, különleges fényfestéssel teszik látványossá. Az egyik homlokzaton például animáció formájában Szent István király jelenik majd meg séta közben.

Ugyancsak fényjáték várja a régi városháza udvarán a zenés esték iránt érdeklődőket - tette hozzá.

Bódor Edit a Klasszikusok éjszakája című programról elmondta: augusztus 15-én a Kölcsey központban nagykoncerttel, a város különböző szabadtéri pontjain, többek között a Nagytemplom mögötti Emlékkertben és a Déri téren kamraprodukciókkal várja az érdeklődőket a Kodály Filharmónia Debrecen.

A szervezők korábban azt is bejelentették, hogy az idén a 60. születésnapját ünneplő, eredetileg Lúdas Matyi nevét viselő debreceni vidámpark ad otthont a Galiba gyermekfesztiválnak. Utóbbin óvodások, iskolások, tánccsoportok, civil szervezetek gyermekcsoportjai a maguk készítette kiskocsikkal vonulva kóstolnak bele a karneváli hangulatba.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×