Infostart.hu
eur:
386.42
usd:
331.74
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Gyászhírt közölt Orbán Viktor

Életének 104. évében elhunyt Gyulányi Eugénia, az ország legidősebb színésznője. A halálhírt Orbán Viktor kormányfő is megosztotta Facebook-oldalán.

Vereczkey Zoltánné Gyulányi Eugénia Éva 1915. március 15-én született Kolozsváron. Édesanyja, Bátori Elza a Kolozsvári Nemzeti Színház primadonnája volt. Édesapja, Csapó Jenő bonviván volt, aki még lánya születése előtt, 1914. novemberében meghalt az I. világháborúban. Ezért Gyulányi Eugéniát – és nővérét – édesanyja második férje, Gyulányi István katonatiszt vette a nevére. Mivel Jenci néni szülei elismert színészek voltak, nem volt kérdés, hogy melyik mesterséget válassza. 1937-ben szerzett diplomát, kezdőként a Nemzeti Színházhoz került ösztöndíjasként, majd több vidéki színházban is fellépett, Miskolcon és Szolnokon is játszott - írta Józsefváros honlapja.

A szintén színész Vereczkey Zoltánhoz ment feleségül, fiúk, Zoltán 1954-ben született. Jenci néni 1958-ban lett az Állami Déryné Színház tagja, ahol egészen 1972-ig, nyugdíjba vonulásáig szórakoztatta a közönséget. Főbb szerepei: Zilia (Heltai Jenő: A néma levente), Lina (Móricz Zsigmond: Rokonok), Dorina, Elmira, Pernelle asszony (Moliére: Tartuffe). Sosem mondott teljesen búcsút a szereplésnek. 2012-ben örökös diplomát kapott. 97 évesen még meghívták egy szerepre a Ruttkai Éva Színházba, százévesen a budai Várban, a Dísz téren elszavalta Ábrányi Emil Él a magyar! című versét, 2016-ban pedig a Versünnep Fesztiválon vendégként lépett fel Wass Albert: Floridában történt című novellájának egy részletével. 2017. szeptember 3-án részt vett a Színház- és Filmművészeti Egyetem hagyományosan az évnyitóval egybekötött díszdiploma-átadó ünnepségén is.

Jenci nénitől Orbán Viktor is elbúcsúzott közösség oldalán. A nő a 2014-es önkormányzati választás előtt találkozott a kormányfővel.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Az eladók diktálják a tempót az Egyesült Államokban

Az eladók diktálják a tempót az Egyesült Államokban

Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában iránykeresés zajlott, a magyar tőzsde viszont felülteljesített; az OTP és a Mol is nagyot emelkedett, előbbi új történelmi csúcsra került, utóbbi pedig fontos ellenállást tört át. Eközben egyre feljebb kerülnek ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák. A tengerentúlon egyelőre esés látszik; elindult ma a gyorsjelentési szezon, a JP Morgan egyre nagyobb mínuszban van annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál kedvezőbb eredményekről számolt be. A héten jelent még a Bank of America, a Citigroup, és a Morgan Stanley is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×