Infostart.hu
eur:
365.6
usd:
312.83
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
Az idén is nézünk majd, mint a moziban

Az idén is nézünk majd, mint a moziban

Szász János új alkotása nyitja idén a magyar filmek bemutatóinak sorát, de 2018-ban érkezik a mozikba az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmje, Pálfi György Az Úr hangja című alkotása és a Liza, a rókatündért jegyző Ujj Mészáros Károly skandináv típusú krimije.

Január végén mutatják be a mozikban A nagy füzettel öt éve a Karlovy Vary Filmfesztivál fődíját elnyerő Szász János új filmjét. A valós történeten alapuló alkotás eredetileg a Sóhajok hídja munkacímen forgott, egy ideje azonban jóval hatásosabb címkét kapott:

A hentes, a kurva és a félszemű címmel kerül a mozikba a húszas évek brutális gyilkosságát feldolgozó történet

– Gryllus Dorka, Nagy Zsolt és Hegedűs D. Géza főszereplésével.

Az idén is nézünk majd, mint a moziban

A történet szerint Léderer Gusztáv korábbi csendőr prostitúcióra vette rá feleségét, Schwartz Micit, aki pénzért vállalta a légyottokat Kodelka Ferenc tehetős hentessel. Ám a házaspár idővel egyre több pénzt próbált kicsalni Kodelkából, mígnem egy életbiztosítási összeg reményében megölték és brutálisan feldarabolták, hogy eltüntethessék a holttestet. A film ezt a valós esetet dolgozza fel.

Február közepén érkezik a mozikba Herendi Gábor nagy sikerű sorozatának, a Valami Amerikának a harmadik része. A történet szerint

a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek

a szélhámos Alex miatt. Persze felbukkan a rendőrség és két rivális maffiabanda is a milliókat érő, lopott bélyegért induló hajszában. A régi szereplők mellett a harmadik részben - többek között - Pokorny Lia, Stohl András, László Zsolt, Nagy Ervin és Scherer Péter is felbukkan majd.

Az idén is nézünk majd, mint a moziban

A tervek szerint tavasszal debütál Sándor Pál új filmje, a Vándorszínészek, amelyben egy eltávozáson lévő katona egy színházi előadást látva valóságnak véli a színpadon történteket, így verekedésbe keveredik. Az alkotás megidézi a régi idők színházi világát – olyan kiváló művészekkel, mint Rudolf Péter, Gáspár Sándor, Martinovits Dorina és Hegedűs D. Géza.

Várhatóan az év első felében kerül a mozikba a Szabadesésért Kristályglóbuszt nyerő Pálfi György új filmje, Az Úr hangja. Az alkotás Stanislaw Lem azonos című sci-fijét ültette át egy napjainkban játszódó családi történet keretei közé.

Az idén is nézünk majd, mint a moziban

Az év második felében kerülhet a magyar mozikba az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmje, a Sunset, amelyet

a Variety is az év egyik legjobban várt filmjei közé sorolt.

Tavaly júniustól szeptemberig forgattak – nagy titkolózás közepette –, nem engedtek be újságírókat a forgatásról. A történet a 20. század első évtizedében indul, a főszereplő -  Jakab Juli alakítja - egy fiatal kalaposlány, aki elhallgatott családi titkok nyomába ered.

Jeles András is dolgozik egy alkotáson, amely Rossz árnyék címmel kerül majd a mozikba, és idén várhatóan debütál a Liza, a rókatündért jegyző Mészáros Ujj Károly filmje, a X is. A fordulatokban gazdag, skandináv típusú krimiben olyan színészeket láthatunk majd, mint Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, és

ezzel a filmmel - egy néma szerepben - tér vissza a vászonra Kulka János.

A rendező a forgatás befejezésekor mesélt az InfoRádiónak: "A film Budapesten játszódik, több gyilkosság között talál összefüggést a nyomozónő, és a kérdés, hogy sikerül-e kiderítenie, ki követi el a gyilkosságokat, és miért."

Az idén már számos fiatal alkotó debütál majd első nagyjátékfilmmel az Inkubátor program támogatásának köszönhetően.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×