Balázs Elemér egyáltalán nem fáradt bele a művészetbe, sőt számos dolog inspirálja, és úgy fogalmazott:

az ember soha nincs kész.

„Még mindig látok, illetve érzek egy csomó olyan dolgot, amiben fejlődnöm kell és ez csomó dologban éltet. Azt, hogy kialakult egy egyéni hangzásvilág, 30 körül kezdtem el érezni, amikor 40 voltam, akkor kezdtem magam felismerni egy felvételen. Az már nem olyan rossz.”

Nem az a lényeg, hogy a dobos megmutassa a hangszerét és annak fontosságát – hangsúlyozta Balázs Elemér, hozzátéve, hogy nem főszereplője, egy része a zenének.

„A zenekaromban sem szeretnék kiemelkedni, ott sem a dobé, hanem a zenéé a főszerep. Engem nem érdekel, milyen gyorsan játszom, ezzel sosem kérkedtem, az a lényeg, hogy a zenei kép, amiben játszom, nagyon egységes legyen.”

A MOMKultba akár száz zenészt is hívhatott volna, de a tíz évvel ezelőtti születésnapi koncertje is három és fél órásra nyúlt.

„Ebből tanulva most csak egy pici múlt lesz és inkább a jelennel foglalkozom, azokkal a művészekkel zenélünk, akikkel most is játszom.”