eur:
413.23
usd:
398.29
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Indul a Sziget: már tízezren beköltöztek - képgaléria

Indul a Sziget: már tízezren beköltöztek - képgaléria

A mínusz egyedik nappal ma megkezdődik a 25. Sziget fesztivál. A Dan Panaitescu Nagyszínpadon Pink a sztárfellépő, de lesznek koncertek előtte is a nagyszínpadon és más színpadokon is, a Magic Mirror Sátorban Somló Cirqsz címmel a tavaly elhunyt Somló Tamás emlékére tartanak zenés estet.

Indul a Sziget: már tízezren beköltöztek - képgaléria

Július 17-e óta építik az Óbudai Hajógyári szigeten a Sziget fesztivál infrastruktúráját. Az idén is csaknem félmillió látogatóra számítanak, noha most úgy tűnik, nem fogják elérni a tavalyi rekord látogatószámot – mondta Kádár Tamás a Sziget Kulturális Menedzser Iroda vezetője.

„Az idei program összeállítására bár nagyon büszkék vagyunk, hogy sikerült, de az elsődleges terveink másként néztek ki. Vannak olyan előadók, akiket évről évre szeretnénk elhozni, vagy sikerül, vagy nem. Tavaly ebben szerencsésebbek voltunk.”

A fesztiválon 25-30 ezer ember sátorozik, a mínusz egyedik napot megelőző két napban már csaknem tízezren beköltöznek. Egy francia fiatalokból álló csapat is azt mondta: érdemes időben érkezni.

„Így sokkal könnyebb jó sátorhelyet találni valami árnyékos helyen. És

menő látni, hogyan épül a fesztivál,

ez külön izgalmas.”

Indul a Sziget: már tízezren beköltöztek - képgaléria

A legtöbb korán érkező külföldről jött, van, aki már harmadszorra látogat a Szigetre.

„Minden nagyon vagány, mindenki kedves, boldog, egy csomóféle jófej emberrel találkozhatsz, szóval csodás!” - mondta egy holland lány.

A mínusz egyedik napon, szerdán, Pink lép fel. Kedden még javában építették a tornyokat a nézőtér két oldalán, amelyek lehetővé teszik majd, hogy az énekesnő a közönség felett repkedjen. Míg a korábbi években mindig akadt valamilyen őrült kérés, idén egyetlen sztárfellépő sem állt elő különös igényekkel – mondta Benis Dániel, a fesztivál műszaki igazgatója.

„Volt már sok fura dolog: Európában nem kapható édességtől a feketére borított WC-ig szinte minden.

Idén nem kell a backstage előkészítő csapatnak szín szerint csokigolyókat válogatnia.”

Benis Dániel hozzátette: bevált a QR-kódos beléptető rendszer, amely mellett idén is számos speciális biztonsági óvintézkedést tettek.

„A rendőrséggel, TEK-kel és a biztonsági szolgálatokkal együttműködve van egy zártláncú kamerarendszer, amellyel jól követhető a tömeg mozgása. Vannak olyan műszaki megoldások, amellyel az autós behajtást tudjuk megelőzni. Más jellegű járőrrendszerrel, az európai terrorhelyzetre is figyelemmel, működnek a biztonsági cégek is.”

A fesztivál egy hete alatt csaknem ezer programból válogathatnak a látogatók, és nagy hangsúlyt fektettek a dekorációra is: csaknem száz szabadtéri installáció kapott helyet, a fákon színes égősorok világítanak, a civil faluban esténként óriás tábortűz várja az érdeklődőket, a Duna-parti Sziget beach pedig napközben kínál némi láblógázós hűsölést.

Indul a Sziget: már tízezren beköltöztek - képgaléria

Már 16 órakor elkezdődnek a koncertek, először a Lóci Játszik (mint a Nagy-Szín-Pad! idei győztese), majd a Szigeten immár sokadszor hallható bosnyák Dubioza Kolektiv zenél. 19 órakor tapsrúd partyt rendeznek a nagyszínpad előtt, majd a kanadai Billy Talent játszik közvetlenül Pink előtt.

A hazai könnyűzenei színtér kiválóságainak teret adó Petőfi Rádió-Telekom VOLT Fesztivál Színpadon 15 órakor a Maxisun kezd, ezt követi a Jónás Vera Experiment, a Biebers, a Bëlga, Sub Bass Monster, végül 23 óra 15 perckor Majka & Curtis lép színpadra.

A Magic Mirror Sátorban a tavaly elhunyt kiváló zenész, Somló Tamás emlékére tartanak zenés estet. A Non-Stop, a Kex, az Omega és az LGT egykori tagja most lenne 70 éves, dalait baráai, kollégái, pályatársai idézik fel. A produkció zenei alapját a Modern Art Orchestra tagjai által áthangszerelt számok adják, színpadra lép mások mellett Charlie, Frenreisz Károly, Gerendás Péter, Vitáris Iván, Peter Ogi, a Blahalouisiana, Roy és Ádám, Bornai Tibor és Bródy János.

A nemzetközi színtér fiatal tehetségeit bemutató Európa Színpadon például az izraeli Lola Marsh, a brit Elle Exxe és a finn Alma, a Music Box helyszínen Upor András, Frenk, a brit Daniel Docherty és az ausztrál Pierce Brothers zenél, az Afro-latin-reggae faluban egyiptomi hastánc- és brazil dobshow lesz. A Budapest Park Tribute Színpadon a Ladánybene 27 Bob Marley számait játssza, a KoRn előtt a gRain tiszteleg, de lesz program a Tábortűz helyszínen is, a Snowattack Retro Színpadon pedig a Bon-Bon, a Happy Gang, az UFO és Náksi Attila lép fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×