Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
310.58
bux:
132855.51
2026. április 29. szerda Péter
Várva várt film a mozikban

Várva várt film a mozikban

A Stephen King-regényfolyamból készült A setét torony mellett egy romantikus tinidrámát és egy francia vígjátékot is bemutatnak a héten a magyar mozikban.

Várva várt film a mozikban

Stephen King nyolcrészes regényfolyamát, A setét torony-sorozatot eleinte az Universal akarta megfilmesíteni, ám idővel feladta, és a Sony vágott bele a történet filmvászonra adaptálásba. Nicolaj Arcelt kérték fel rendezőnek, a főszerepekre pedig két nagyágyút: Matthew McConaughey-t és Idris Elbát sikerült megnyerniük. Úgy hírlik, már a vágásnál kiderült, komoly gondok vannak, a stúdió zavarosnak találta a történetet, s ezt pótforgatással és újravágással próbálták kiküszöbölni – írta a Varietyre hivatkozva az Index. Az első kritikák is a történet felszínességét, a mitológia lebutítását vetik fel, és még a két remek színész alakítását sem tartják kiválónak a karakterek kidolgozatlansága miatt.

Várva várt film a mozikban

A héten mutatják be a Minden, minden című amerikai romantikus film, amelyben a 18 éves – betegsége miatt – örökös szobafogságra ítélt Maddy beleszeret a szomszéd fiúba, aki egy idő után megelégeli a virtuális és ablakon keresztül zajló kommunikációt, és bekopogtat a lányhoz. A kanadai rendezőnő, Stella Meghie filmjének leginkább az alapanyagként szolgáló bestseller kiszámítható, szerelmes tinidrámába hajló hangvételét róják fel a nem túl lelkes kritikák.

Várva várt film a mozikban

És érkezik egy francia vígjáték is Ötven tavasz címmel. A történet szerint a változó korba lépett Aurore élete alapvetően megváltozik, mikor válása után munkáját is elveszti, kiderül, hogy fiatal lánya terhes, és felbukkan az ő kamaszkori szerelme is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem védekeztek, csak támadtak: Paris Saint-Germain–FC Bayern München 5–4
Bajnokok Ligája

Nem védekeztek, csak támadtak: Paris Saint-Germain–FC Bayern München 5–4

Kilenc gólt hozott a párizsi Parc des Princes-ben a PSG és a Bayern mérkőzése, a 2026-os BL-tavasz első elődöntője. A címvédő egygólos előnyt szerzett. A párizsi csapatban a georgiai Hvicsa Kvarachelia és a francia aranylabdás, Ousmane Dembele is duplázott. A visszavágót jövő szerdán rendezik Münchenben, a másik ágon pedig az angol Arsenal és a spanyol Atlético Madrid találkozik egymással. A fináléra május 30-án Budapesten a Puskás Arénában kerül sor.

Ukrajna: Magyar Péter nagy bejelentést tett

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a leendő magyar miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×