Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
312.27
bux:
133609.02
2026. április 28. kedd Valéria

Szörényi Levente: "állati" jól szólnak a swinges dalaink

Willis Conover a Voice of America adásán keresztül milliókkal szerettette meg a jazzt és a swinget - köztük a kisgyerekként a műsort hallgató Szörényi Leventével. Évtizedek elteltével úgy érezte: érdemes lenne lerónia tiszteletét, és a Müpába álmodott egy big band koncertet. Szerda este jazz és swing örökzöldek mellett az Illés és a Fonográf együttes dalainak átiratai is elhangzanak majd.

Szörényi Levente: állati jól szólnak a swinges dalaink

„Azon csodálkozom, hogy ez a gyerekkori emlék ennyi ideig kitart. Teljesen frissen jelenik meg bennem. Évekkel ezelőtt gondoltam, hogy emléket kellene állítani annak a pillanatnak, amit a testvéremmel, Szabolccsal átéltünk az ötvenes években.”

Szörényi Levente elmondta, ahogy idősödik, egyre közelebb húzza magához a múltat.

„Mint egy kispárnát, ami megnyugtató alvást biztosít. Az ember elkezd gondolkozni, hogy indult, és

az emberek többsége sem tudja, miből lett a cserebogár.”

A zsigerekben épül minden olyan élmény, ami fiatalkorában, a legfogékonyabb korszakában éri – mondta Szörényi Levente. Hozzátette, társadalmi mondanivalója is volt az Amerika Hangja adó jazzórájának: a vasfüggöny mögötti országoknak üzente, a zenében rengeteg szabadság van, ha már az életben nincs. Ezt persze egy tízéves gyerek nem érti - fogalmazott a zenész.

„Állati jól szólnak az Illés- és Fonográf-dalok ebben, a big band-es változatban.”

A többségüket Csejtey Ákos hangszerelte át. A zeneszerző elmondta, népszerű slágereket választottak ki, amelyekben benne van a swing.

„Ezért nem volt nehéz átírni.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter közölte két új miniszterjelölt nevét

Magyar Péter közölte két új miniszterjelölt nevét

A két miniszteren kívül egy kormánybiztos-jelöltet is megnevezett keddi Facebook-posztjában a Tisza Párt elnöke.

Visszatér a budapesti többség

Visszatérő mondás a magyar labdarúgással kapcsolatosan, hogy Budapest-központú, mi több, túlságosan Budapest-központú. Ennek régen volt alapja, aztán hosszú éveken keresztül kevésbé. Most ismét előtérbe kerül, miután az NB I-ből két vidéki (sőt, két borsodi) csapat esik ki, ellenben az NB II-ből (minden bizonnyal) két fővárosi jut fel. A Vasas már révbe ért, a Honvéd még tehet egy döntő lépést.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×