Infostart.hu
eur:
386.47
usd:
330.86
bux:
116404.83
2026. január 12. hétfő Ernő
Így döntött a kormány a színházigazgatói kinevezésekről

Így döntött a kormány a színházigazgatói kinevezésekről

Nem lesz lehetőség meghívásos pályázatra a színházigazgatói kinevezések esetében, mivel a kormány nem támogatta a javaslatot – mondta Hoppál Péter. A kultúráért felelős államtitkár ugyanakkor több törvénymódosítási tervezetről számolt be, amelyek hamarosan az Országgyűlés elé kerülnek.

Hosszú ideje dolgozik a kormány a 2011-es előadóművészeti törvény módosításán. Két hete kiszivárgott egy tervezet, amelyben a tárca kétféle változatot készített a színházigazgatói kinevezésekről szóló passzus módosításához. Az egyik változat szerint a fenntartónak továbbra is csak nyílt pályázat kiírására lenne lehetősége, a másik változat viszont fenntartói hatáskörbe utalja a döntést arról, hogy nyílt vagy meghívásos pályázatot írnak ki az adott posztra. A kormány elvetette az utóbbi változatot – mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

A tervezet több könnyítést tartalmaz: ezentúl a vezetői poszt betöltéséhez nem lesz szükség ötéves vezetői tapasztalatra, elegendő hároméves vezetői vagy ötéves előadóművészeti szervezetnél szerzett szakmai tapasztalat.

Hoppál Péter hozzátette: a fenntartó önkormányzatoknak ezentúl indokolniuk kell majd, ha a szakmai bizottság állásfoglalásával ellentétes döntést hoznak.

Fontos módosítás az is, hogy

a győztes pályázatot kötelező lesz nyilvánosságra hozni.

Érvénytelen pályázat esetén pedig az eddigi 30 nap helyett 60 nap áll a fenntartó rendelkezésére az új pályázat kiírására.

Könnyítés az is, hogy átmeneti igazgatói megbízatás mellett eddig maximum 12 hónapig maradhatott meg az adott intézmény a legmagasabb összegű támogatást jelentő kiemelt, nemzeti kategóriában, most viszont a miniszternek lehetősége lesz az egy éven felül plusz 12 hónappal meghosszabbítani az adott besorolást, akkor is, ha az önkormányzat nem jut dűlőre az új igazgató kinevezésével kapcsolatban.

Vasvári Csaba, a miniszter tanácsadó testületeként működő Színházművészeti Bizottság elnöke hozzátette: 30 nap helyett ezentúl a pályázat kiírásától számított 30 munkanap áll a pályázók rendelkezésére. A fenntartó pályázati dokumentációt is köteles összeállítani, és a személyes konzultáció lehetőségét is biztosítani kell – tette hozzá.

Módosították a múzeumokra, könyvtárakra és közművelődési intézményekre vonatkozó szabályokat is; a Megyei Jogú Városok Szövetsége is több javaslattal élt – mondta Szita Károly, a szervezet elnöke.

A kaposvári polgármester arra kérte a tárcát, hogy készíttessenek egységes szoftvert a levéltári anyagok és régészeti leletek digitális nyilvántartásához és az utóbbi években felhalmozott anyagok megfelelő raktározásához és feldolgozásához.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Győrfi Pál: most 10 százalékkal több a munkánk, mint egy átlagos téli napon

Győrfi Pál: most 10 százalékkal több a munkánk, mint egy átlagos téli napon

Olyan esetük is volt, hogy a mentős törte el a lábát, mert elcsúszott a jégen: kitart a sarkvidéki hideg, lefagytak az utak, és újra jön az ónos eső. Ilyenkor a mentőknek is több a munkájuk a szokásosnál – mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádióban.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×