Infostart.hu
eur:
365.43
usd:
311.85
bux:
133872.25
2026. április 26. vasárnap Ervin

Mézlovagok látogatnak Gyulára

Hétvégén ismét megrendezik a Méz- és Mézeskalács-fesztivált Gyulán, ahol átadják az Év méze díjat is.

Haász Ferenc, a főszervező Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke elmondta: a fesztivál fő célja alapítása óta a méz népszerűsítése, ezáltal az egy főre jutó hazai mézfogyasztás - mely átlagosan évente 70-80 dekagramm között alakul - növelése, közelítése a nyugat-európai 3,5-4 kilogrammos szinthez. Hozzátette: ezt szolgálják az oktatási intézményekben rendezett Mézes reggeli elnevezésű programok és a fesztivál is.

Magyarországon 42 különböző fajtájú mézet lehet készíteni, ebből a Dél-Alföldön 28-32 fajta terem meg. A rendezvényen valamennyit meg lehet majd kóstolni, több mint tíz méztermelő mutatja be a portékáit. A hazai fajták mellett havasi, székelyföldi mézet is bemutatnak - emelte ki Haász Ferenc.

A hagyományokhoz híven fáklyás felvonulással, mézszentelő szentmisével és mézédes mulatsággal várják a látogatókat. A tapasztalatok szerint körülbelül két és fél ezren látogatnak el a programokra. Tizennégy mézlovagrend is érkezik a békési fürdővárosba, egyet, a székesfehérvárit pedig ott avatják fel - mondta a főszervező.

Szombat délután hirdetik ki az Év Kiváló Magyar Méze 2016 verseny eredményeit. Haász Ferenc ezzel kapcsolatban elmondta, 92 méhésztől 254 méz érkezett a felhívásra. A minták száma azonos a tavalyival, ám az rekordnak számít, hogy 36 különböző fajtájú mézet neveztek be a versenyre. A budapesti, második körös, úgynevezett laboratóriumi vizsgálatra 60 minta jutott tovább. "Nagyon jó minőségűnek ígérkeznek" - fogalmazott.

A vasárnap a gyermekekről szól majd, mézeskalács-díszítéssel, játszósarokkal, kreatív, ügyességi feladatokkal és családi versenyekkel várják a legkisebbeket, emellett kihirdetik a rajzverseny eredményét. Csak Gyuláról 550 gyerekrajz érkezett - emelte ki az egyesületi elnök.

A fesztivál keretein belül szakmai napokat is rendeznek, pénteken a vidékfejlesztés és a méhészet kapcsolatáról; szombaton az év méhegészségügyi helyzetéről; vasárnap a magyar méhészet jövőjéről rendeznek konferenciát, emellett a mézmarketingről, a most induló, hároméves nemzeti méhészeti programról és a magyar méhészet helyzetéről is hangzanak el előadások - emelte ki Haász Ferenc.

Címlapról ajánljuk
Felületes volt az ellenőrzés – állítja a Trump-merényletkor a helyszínen lévő újságíró

Felületes volt az ellenőrzés – állítja a Trump-merényletkor a helyszínen lévő újságíró

A Fehér Házi Tudósítói Vacsorán elkövetett merényletkísérlet után megszólaltak a helyszínen tartózkodó szemtanúk. Gary O’Donoghue, a BBC News látássérült észak-amerikai tudósítója a bálteremben kialakult káoszról és a biztonsági protokoll hiányosságairól számolt be.

Így csapott le a csernobili radiokatív por Magyarországra

A csernobili atomerőmű negyven évvel ezelőtti robbanásából származó radioaktív anyagok terjedését nagyban befolyásolták a légköri viszonyok, ezért Magyarországot nem keletről, hanem egy északi kitérő után, északnyugatról érték el először a szennyező részecskék - olvasható a HungaroMet Zrt.-nek az ipari baleset évfordulójára készített összefoglalójában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Papp Zsolt György
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke
Egy újrafelfedezett elmélet felülírhatja, amit a társadalmi egyenlőtlenségekről tudunk

Egy újrafelfedezett elmélet felülírhatja, amit a társadalmi egyenlőtlenségekről tudunk

Az elmúlt évtizedekben népszerűvé vált módszerek alkalmazásával olyan trendeket kapunk az iskolázottság szerinti homofíliára – vagyis a hasonló iskolázottságú és ezzel együtt közel hasonló társadalmi státuszú emberek közötti vonzalom erősségére – az USA államai vonatkozásában, amelyek nincsenek összhangban a 20. századra jellemző U-alakú amerikai jövedelemegyenlőtlenségi dinamikával. Ha azonban egy neves szociológus, James Coleman közel 70 éves ötletére építünk, már plauzibilis eredményeket kapunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×