Infostart.hu
eur:
363.37
usd:
308.38
bux:
138687.61
2026. április 14. kedd Tibor

Shakespeare-kuriózumot árvereznek el Londonban

William Shakespeare összegyűjtött drámáinak első négy kiadása, köztük a nevezetes Első fólió egy-egy példányát árverezi el májusban Londonban a Christie's aukciós ház, amely az árverést a bárd halálának négyszázadik évfordulójához időzítette.

Az árverést május 25-én rendezik meg a brit fővárosban. Az irodalomtörténészek által Első fólióként emlegetett drámagyűjtemény eladása lesz az aukció fénypontja.

Az Első fólió William Shakespeare darabjainak 1623-ban megjelent első gyűjteménye, amely a neki tulajdonított harminchat színpadi művet tartalmazza. A teljes címén Mr. William Shakespeare vígjátékai, királydrámái és tragédiái című gyűjteményt mintegy 750 példányban nyomtatták ki.

Az Első fólióból a kutatók mai ismeretei szerint mindössze 234 maradt fenn. A kalapács alá kerülő példány becsült értéke elérheti az 1,2 millió fontot (470 millió forintot) - írta a Christie's.

A négy fóliót, az első négy kiadást április 1. és 8. között egy New Yorki kiállításon mutatatták be, Londonban pedig az aukciót megelőzően szerdától tekinthető meg április 28-ig, ugyanis Shakespeare halálának négyszázadik évfordulója április 23-ára esik. Az árverés előtt, májusban még egyszer közszemlére teszik az érékes kollekciót.

Az árverési piacon először fordul meg a Harmadik fólió, amelyet 1664-ben adtak ki és becsült értéke 300-400 ezer font (117-156 millió forint), valamint az 1685-ben megjelent Negyedik fólió, amely 15-20 ezer fontot (6-8 millió forintot) érhet. A két kiadás a híres Shuckburgh-gyűjteményből származik.

A Harmadik fóliót értékesebbnek tartják, mint a Második fóliót, mivel a harmadik példányainak zöme odaveszett a nagy londoni tűzvészben, 1666-ban. Az árverésre kerülő példány különlegessége továbbá, hogy egészen jó állapotban maradt fönn.

Az Első fólió annak idején nagy sikert aratott, alig kilenc évvel később, 1632-ben követte a Második fólió kiadása, amely az Első fólió lapjainak hű reprintje volt.

Az árverésen megvásárolható Második fólió már Martin Droeshout híres Shakespeare-portréját is tartalmazza. A kiadvány értékét 180-250 ezer fontra (70-98 millió forintra) becsülte a Christie's.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.14. kedd, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Meddig nyújtózkodhatnak még a lakáshitel-felvevők? - Kiemelten figyeli a piacot az MNB

Meddig nyújtózkodhatnak még a lakáshitel-felvevők? - Kiemelten figyeli a piacot az MNB

A 2025 szeptemberében elindult Otthon Start Program jelentős változásokat hozott a lakáshitelezésben. A lakosság egyre nagyobb adósságot vállal a saját jövedelme és a fedezeti ingatlanok értékének arányában. A kockázatokat azonban az adósok oldalán a hosszú távra fixált alacsony, támogatott kamatok, a bankok oldalán pedig az MNB 2025 őszén már bevezetett prudenciális lépései mérséklik. A jegybank a következő időszakban is aktívan nyomon követi a lakáshitel-piaci kockázatokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×