Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
318.83
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Országos Katolikus Karizmatikus Találkozót rendeznek ma Szombathelyen

Több ezer résztvevőt várnak Szombathelyre az Országos Katolikus Karizmatikus Találkozóra, amelyet szombaton rendeznek meg, az esemény központi témája a megújuló szív, a megújuló egyház és a megújuló nemzet - közölte Frikk József, a rendezvény egyik helyi szervezője.

"A nemzet megmaradásának a kulcsa szerintünk az egyház, az egyház megújulásának a kulcsa pedig nem más, mint a hívő ember, aki Jézus felé fordul és a Szentlélek erejét hívja segítségül" - mondta a szervező.

Hozzáfűzte: az országos találkozóra Magyarország szinte minden pontjáról, a külhoni területekről, de Ausztriából, Szlovéniából, Horvátországból és Lengyelországból is érkeznek majd résztvevők.

Kiemelte, hogy az idei találkozó egyfajta nemzeti zarándoklat is lesz, hiszen a következő egy évben ünnepeljük - az ókori Savariában, vagyis a mai Szombathelyen született - Szent Márton születésének 1700. évfordulóját.

Az egész napos találkozót az Aréna Savaria sportcsarnokban tartják, délelőtt a dicsőítés mellett fiatalok tesznek tanúságot hitükről, az életadó evangéliumról, az imádságról, és a nemzeti megújulásról hangzanak el elmélkedések. Délután Székely János katolikus püspök beszél az "életté vált megújulásról", majd püspöki szentmise következik, amelynek a tervek szerint Veres András szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz a főcelebránsa.

Frikk József szólt arról is, hogy a GYSEV és a MÁV engedményt ad azoknak, akik vonattal utaznak az országos találkozóra, a kedvezmény igénybevételéhez azonban a résztvevőknek a rendezvény helyszínén le kell pecsételtetniük menetjegyüket.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×