A legendás filmcsillag közvetlen hangulatban beszélgetett az MTI tudósítójával a lillafüredi Palotaszálló egyik termében, ahol fotósok, operatőrök és rajongók álltak sorban, hogy egy-egy villanásra láthassák a művészt.

Claudia Cardinale az MTI-nek azt mondta: nemcsak a 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjának örült, hanem az is megható volt, hogy ennyi ember örült neki a miskolci Művészetek Házában, "ebben a nagy teremben (.) és akkora díjat kaptam, hogy azt sem tudom, a repülőgépre hogyan fogom felvinni" - tette hozzá. Szerinte itt az emberek fantasztikusak, nagyon nyitottak, ezért is volt szívszorító ott állni a színpadon és átvenni a díjat.

Karrierjét, munkáját, filmjeit tekintve arról beszélt: nagyon szerencsés volt, mert a hatvanas években kezdte el a filmezést, ami egy igazán jó időszaka volt a filmvilágnak. Mint mondta, nehéz lenne bárkit is kiemelni a sorból, mert fantasztikus rendezőkkel dolgozott együtt, "nagyon sok szép pillanatot éltem meg" - részletezte.

Színészpartnereire utalva hangsúlyozta, nagyon sok barátság született munkája során, említve Alain Delon, Jean-Paul Belmondo, Burt Lancaster, Jean-Claude Brialy, Rock Hudson nevét, hozzáfűzve, persze a sort sokáig folytatni lehetne.

Az elismerésekről, a díjakról szólva arra is kitért, hogy számos díjat kapott, "tele van a házam. (.) Mindezt pedig az embereknek köszönthetem, hiszen ők mentek el megnézni a filmjeimet" - fogalmazott.

Claudia Cardinale szívesen beszélt az UNESCO női jogokért felelős jószolgálati nagyköveteként végzett munkájáról. "Harcolok a nők és a férfiak jogaiért, a homoszexuálisok jogaiért, de a kambodzsai gyerekekért is. Volt egy nő, akinek leégett az egész arca - a férje miatt -, segítettem a korrekciós műtét finanszírozásában és egy kisgyereknek is, aki egy bombatámadásban sebesült meg" - sorolta tevékenységének eddigi példáit.

Arról is beszámolt, hogy 77 évesen is nagyon aktív, fiatalságának ez a titka. "Teljesen normális életet élek, nincsenek testőreim, nem hiszek az ilyen külsőségekben, csak folyamatosan mozgásban vagyok. (.) Nem szeretem, ha dívaként, sztárként kezelnek, egy normális, átlagos nő vagyok" - jegyezte meg.

A színésznő Claude Josephine Rose Cardinale néven született Tuniszban 1938-ban szicíliai szülők legkisebb gyermekeként. Anyanyelve a francia és a tunéziai arab, édesapjától megtanulta a szicíliai nyelvjárást is. Az irodalmi olaszt viszont csak 18 éves korára sajátította el és a mai napig nem beszéli tökéletesen - különleges akcentusa nagyban hozzájárult szexszimbólummá válásához. Tizennyolc éves korában szépségversenyt nyert, és hamarosan az olasz film fővárosába, a Cinecittába csábították. A szerződésben azonban kemény feltételek szerepeltek: nem vághatta le derékig érő haját, nem hízhatott, nem mehetett férjhez és nem szülhetett gyereket. A kontraktus miatt 19 évesen, házasságon kívül született
gyermekéről azt kellett állítania, hogy az a testvére, az igazság csak tíz évvel később derült ki.

Első rajongója és felfedezője, Franco Cristaldi producer minden filmjében szerepeltette, sőt néhány év múlva feleségül is vette. Cardinale a statisztaszerepek után gyorsan komolyabb felkéréseket kapott, de ekkoriban még nem beszélhetett saját hangján: akcentusa és megjelenésével éles ellentétben álló mély hangja miatt sokáig szinkronizálták. Rövidesen olyan rendezőkkel dolgozott, mint Mauro Bolognini (A szép Antonio - 1960), Luchino Visconti (Rocco és fivérei - 1960, A párduc - 1963).

Kedvenc direktora Fellini volt, akiről halála után is rajongva nyilatkozott. Õk ketten remekül kijöttek, olyannyira, hogy Fellini volt az első, aki a Nyolc és fél című alkotásban nem szinkronizáltatta a színésznő olasz hangját. Cardinalénak ez a film lett az útlevele Hollywoodba, ekkor már olyan dívákkal emlegették egy lapon, mint Brigitte Bardot vagy Sophia Loren, egy ideig Amerika és az öreg kontinens között ingázva élt. Számos francia film főszerepét is eljátszotta, ezek közé tartozott a Magyarországon is hatalmas sikert aratott Cartouche (1961), az Olajkeresők (1972), az Öt láda aranyrög (1982). A Szovjetunióban is forgatott: 1970-ben Mihail Kalatozov rendezésében A jégsziget foglyai főszerepét játszotta. A pályája csúcsán már csak C.C.-ként emlegetett színésznőt a legtöbben minden bizonnyal Sergio Leone klasszikus westernjében, a Volt egyszer egy vadnyugatban látták, ahol egy volt prostituáltat alakított.

A hetvenes évek közepén elvált felfedezőjétől, Cristalditól, és rövidesen Pasquale Squiteri filmrendezővel költözött össze. Vele a mai napig harmonikus kapcsolatban él, lányuk, Claudia 1979-ben született. Squiterivel forgatott két közös filmjük - Corleone és a Vasprefektus - sikere után a színésznő karrierje csaknem végveszélybe került. Az 1984-es, Mussolini szeretőjéről forgatott
Claretta nemcsak megbukott, óriási politikai botrányt is kavart. A szép Cardinale egy csapásra kegyvesztett lett, a filmszakma kiközösítette, munka híján Párizsba költözött, ahol jelenleg is él. A kétéves kényszerszünet után francia vígjátékokban és olasz tévéfilmekben szerepelve tért vissza.

Claudia Cardinale manapság is dolgozik, számos jótékonysági akcióban vesz részt, 2008-ban a Becsületrend lovagja lett. Pályafutása során számos díjjal jutalmazták, az egyik legrangosabb a 2002-es Berlinale életműdíja.