Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Makovecz Imre egyetlen budapesti temploma épül Pesterzsébeten

A pesterzsébeti Mátyás király térre tervezett református Makovecz-templom felépítéséért ad jótékonysági koncertet Gryllus Dániel zenész barátaival szeptember 2-án a Kálvin téri református templomban - mondta az InfoRádiónak Bagdy Emőke pszichológus, az esemény főszervezője.

A koncert egy lépés azon az úton, amit egy évvel ezelőtt a magam kezdeményezésével indítottunk, azóta sokan bekapcsolódtak a gyűjtésbe. Pesterzsébet és a környéki kerületek nagyon igénylik, hogy ez a templom megépüljön, mert sokkal nagyobb a körzet, mint amit a mostani református templom igazán elláthatna. Van egy önálló, nagyon jól működő gyülekezet Pesterzsébeten. Hajdan az édesapám ott volt lelkész, én pedig a gyerekkoromat ott töltöttem, így oda kötődik, a szívem-lelkem, gyerekkori emlékeim - idézte fel Bagdy Emőke.

Megtudtam, hogy van egy Makovecz Imre-terv, egy gyönyörű szép templom terve. Nagy realitással bír, hogy megépülhet: meg van az építési ütemterve, a költségvetése, meg van az engedélye is, ráadásul a reformátusságnak nagy ünnepi éve lesz jövőre, és nagyon jó volna, ha ezen ünnepsorozatba az alapkőletételi ünnepség bekerülhetne - mondta a pszichológus.

Gryllus Dániel személyes felajánlása volt, hogy Pál apostol levelein alapuló műsorával fellép a jótékonysági koncerten. A zenész Erdélyben több jótékonysági koncertet tartott, mivel ő is Makovecz-hívő, és a református templomok megépítésének, illetve restaurálásának támogatásáért Erdélyben már sok áldozatot hozott. És felajánlotta, hogy ezt itthon is szívesen megtenné. Az én dolgom az, hogy megkeressem azt a helyszínt, és megteremtsen azokat a feltételeket, amelyek közepette a koncertet megvalósíthatja - mesélte az esemény főszervezője.

Hozzátette: az esten Süveges Gergő Gryllus Dániel könyvét mutatja be, illetve a Makovecz Imre művészetét pártoló csoport elnöke fog egy rövidebb méltatást mondani, és bemutatja a templomtervet is, emellett képekkel is illusztráljuk, hogy milyen lesz az új templom.

Az eseményen nincs belépőjegy, teljesen önkéntes adományozással támogathatják a látogatók a templom építését. Téglajegyek vannak, amelyek a helyszínen vásárolhatók, illetve csekkszelvények, amelyek elvihetők. Mindenki kap egy kis emlékeztetőt is, amin rajta van az a számlaszám, amire adományozhat. Emellett a számlaszámot a Facebook-on is feltüntetjük - ismertette Bagdy Emőke pszichológus.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Megérkezett Pakisztánba az amerikai és az iráni békedelegáció is, nemzetközi források szerint már el is kezdődtek a tárgyalások. Teherán közben köti az ebet a karóhoz: azt mondják, addig nem ülnek az asztalhoz, amíg nincs tűzszünet a libanoni fronton. A Hormuzi-szoroson közben lassan megindult a teherforgalom, de egyelőre csak Iránhoz és Kínához köthető hajók mennek át. Szombat estére, több mint 12 órányi tárgyalás után sem közöltek a delegációk konkrét eredményeket. A helyszínen jelen lévő nemzetközi lapok tudósítói szerint több ponton is vitában vannak a tárgyaló felek és éles hangulatváltás jellemzi az egyeztetést. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború, béketárgyalások szombati fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×