Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Június 21: Több mint száz együttes a zene ünnepén

Több mint 130 zenekar ad koncertet június 21-én a zene ünnepén. Az 1982-ben Franciaországban civil kezdeményezésként indult, Magyarországon idén húszéves rendezvény fő helyszíne a Várkert Bazár, a szervezők szakmai partnere a Cseh Tamás Program.

"A könnyűzene mellett a klasszikus muzsika és a dzsessz is szerepel a zene ünnepe idei magyarországi kínálatában. Budapesthez 13 vidéki helyszín csatlakozott, a rendezvények mindenütt ingyenesek. A június 2-i határidőig több mint 130 előadó jelentkezett, hogy felléphessen a zene ünnepén" - mondta Jeges Zsolt, a hazai programsorozat főszervezője.

Kiemelte, hogy nincs műfaji megkötés, a fellépő előadók közül mintegy ötven a Várkert Bazárban lesz látható és hallható. A koncertek június 21-én 13 órától 21 óráig tartanak, a komolyzene kedvelői számára a pécsi Pannon Filharmonikusok kamarakoncertje, a dzsesszrajongóknak például a Silence Fiction műsora jelent csemegét.

Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás Program ideiglenes kollégiumának vezetője beszámolt arról, hogy az első hang- és képfelvétel elkészítésére támogatást nyert 42 előadó közül 12-en fellépnek a zene ünnepén is, köztük lesz a Várkert Bazárban például a Margaret Island, a Pace Palmers és a Fatal Error.

A Várkert Bazárban két nagyszínpad lesz, az egyik a Szárazárokban, a másik az Öntőház udvarban, emellett kisebb helyszínek az utcazenélés örömét mutatják be. Budapesti helyszín lesz az A38 hajó, a Cselekvés Alkotás Közösség vagy a Corvin Áruház is, vidéken ingyenes koncertek lesznek többek között Hajdúszoboszlón, Csornán, Debrecenben, Érden, Győrött, Egerben és Szarvason, jobbára helyi zenekarokkal.

"A nemrég közzétett zeneipari jelentősből is kitűnik, hogy viszonylag alacsony a koncertre járók száma Magyarországon, ezen szeretnénk változtatni, ezért is állunk az ilyen rendezvények mellé, hogy a magyar könnyűzene szélesebb körben megszólalhasson" - hangsúlyozta Bajnai Zsolt. Szólt arról is, hogy a tervek szerint a Várkert Bazárban lesz az első úgynevezett poptörténeti pont, emléktáblát állítanak a Budai Ifjúsági Parknak.

Gyutai Csaba, a Várgondnokság ügyvezető igazgatója felidézte, hogy a Várkert Bazár helyén működött 1961 és 1982 között a Budai Ifjúsági Park, a magyar könnyűzene történetének emblematikus helyszíne. "A 2014-ben megújult Várkert Bazár újra otthona lehet a magyar könnyűzenének, és bemutatkozási lehetőséget biztosít a fiatal tehetségeknek".

Mint elhangzott, a zene ünnepe felvezetéseként június 20-án a múzeumok éjszakája néhány programja is a Várkert Bazárban lesz, könnyűzenei koncertek mellett például Kaiser Ottó és Fodor István Erdélyhez köthető fotókiállítása, egy székely irodalmi show, illetve a Csók-kiállításhoz kapcsolódva beszélgetés a festőművész hozzátartozóival.

A zene ünnepe hagyományosan egy politikamentes megmozdulás, küldetése, hogy minél többen, minél több helyen ünnepeljék együtt a zenét - közös zenéléssel, ingyenes koncertekkel. Az 1982-ben született francia kezdeményezéshez 1995-ben csatlakozott Budapest, ma már több mint száz országban tartanak rendezvényeket a zene ünnepén, Európán kívül is.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

A pravoszláv húsvéti ünnepre hivatkozva tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között. Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az elmúlt négy évben mindig megtartották a húsvéti tűzszünetet, utána viszont ugyanúgy folytatódtak a harcok, ezért ebből nem lehet egy tartós békére következtetni.

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×