Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Vidnyánszky újra a fiát rendezi

Péntek este a Körhinta című táncos-zenés előadást mutatja be a Nemzeti Színház.

Soós Imre és Törőcsik Mari átütő alakításával, 60 évvel ezelőtt, 1955-ben készítette el Fábri Zoltán rendező a Körhinta című filmet. 1956-ban mutatták be az alkotást, amit Cannes-ban Arany Pálmára is jelöltek. Annak ellenére, hogy a történet hátterében a termelő szövetkezetek és az egyéni gazdák feszültsége húzódik meg, a Körhinta elsősorban az elsöprő szerelem meséje.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója állítja most színpadra a művet, a rendező hangsúlyozta az adaptáció a mozihoz méltóan, de a színház, a tánc nyelvén fogalmaz. "Leginkább a saját magunk történetét kell ezen az anyagon keresztül megfogalmazni. Mindenkinek a saját, kis szerelmetes lelkét kell kitárja elénk. Törőcsik Mari felidézte, hogy Jean Coucteau azt mondta neki, attól jó ez a film, hogy felzeng benne a szerelem. Nem versengünk a filmmel, de szeretném, hogyha a színpadon is felzengene a szerelem."

A szigorú apa szerepét Cserhalmi György, az aggódó anya figuráját Szűcs Nelli alakítja, a szerelmeseket szétválasztani akaró gazdát, Mari vőlegényét Farkas Dénes játssza. A két fiatalt, akár a filmben is két színművészeti egyetemista, Kiss Andrea és ifj. Vidnyánszky Attila lesz. A rendező nem először dolgozik együtt a fiával. "Négy évesen instruáltam először és akkor is egy szerelmetes darabban, Ámort játszotta a Dorottyában. Harcos, saját gondolatokkal rendelkező, nem végrehajtó, hanem gondolkodó típus. Ennek örülök."

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjai, kisebb egyéni szerepekben és lendületes tánctablókban, koreográfiákban lépnek színre. Zsuráfszky Zoltán az együttes vezetője látványos bemutatót ígér. "A Magyar Nemzeti Táncegyüttes 40 táncosa, zenészek, Szabó Dáni, Pap István Gázsa, Takács Ádám, D. Tóth Sándor, tehát a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekara húzza a talpalávalót. Reméljük, hogy nagyon látványos lesz az előadás, a föld-levegő, az akácfák, az égboltnak a lendülete a forgások, arra tettünk kísérletet Vincze Zsuzsával a feleségemmel, aki a forgatókönyvet írta, hogy megtudjuk teremteni a film hangulatát. A hintázás, a szerelem érzése a repülés boldogsága. A Nemzeti Színház színészei azt mondták, hogy fölpezsdült levegőt hoztunk a színházba, mindenki ti-ti-tázik, mindenki táncol és a 60 éves filmnek az emlékére egy új darab születik."

Péntek este lesz a Nemzeti Színházban a bemutató, az előadást a hétvégén is játsszák és minden est végén egy meglepetés vendége is várja a közönséget.

Hanganyag: Fehér Anna Magda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×