Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Ma kezdődik a budapesti Kortárs Drámafesztivál

Ma kezdődik a budapesti Kortárs Drámafesztivál (KDF), A december 3-ig tartó nemzetközi seregszemle fókuszában a fiatal magyar színházi generáció áll. A fesztivál hét napja alatt a főprogramban 10, az ajánlott programban 6 magyar színházi előadás látható hat budapesti helyszínen.

A tizenhat éves múltra visszatekintő fesztivál programja az idén bővült a zenés színház, a bábszínház, a fizikai színház és a tánc irányába, továbbá a felnőtteknek szóló előadások mellett ifjúsági produkciókat is bemutatnak. A programban egyaránt szerepelnek kőszínházi és független színházi produkciók, láthatók darabok az elmúlt és az idei évad bemutatói közül, budapesti, vidéki és határon túli társulatok előadásában.

A főprogramban szerepel a Pintér Béla és Társulata Titkaink, a Szputnyik Hajózási Társaság Reflex című bemutatója, a Budapest Bábszínház Semmi című és a Bárka Színház A harmadik hullám című előadása. Gergye Krisztián Társulata az Opera Amorale, a Forte Társulat pedig A nagy füzet című produkcióját mutatja be.

Határon túlról érkezik a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az ember komédiája című, és a Temesvári Csiky Gergely Színház Békeidő című produkciója. A program része a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Tigris és hiéna, és a Pinceszínház Bányavirág című előadása.

Az előadások az Átrium Film-Színházban, a Bárka Színházban, a Budapest Bábszínházban, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban, a MAFILM H Stúdióban, a Pinceszínházban és a Szkéné Színházban láthatók.

A rendezvényről további információ a www.dramafestival.hu oldalon érhető el.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×