Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Az étellények verik a Forma 1-es drámát

A Derült égből fasírt étellényei visszatértek: az animációs film folytatása nagy kasszasikernek bizonyult Észak-Amerikában premierhétvégéjén.

A Derült égből fasírt 2 - A második fogás című epizódban a pukkadásig jóllakott várost elárasztó étellények, beszélő uborkák, az óriási sajtpók és társaik ellen takarítókat vetnek be. A mese folytatására péntektől vasárnapig 35 millió dollárért (7,7 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők. Ez mintegy ötmillió dollárral több, mint amennyit a film első részére költött a közönség bemutatkozó hétvégéjén 2009-ben.

Az animáció ezzel az eredménnyel az első lett az észak-amerikai kasszasikerlistán, és a múlt heti győztes, a Fogságban című thriller Hugh Jackmannel a második helyre szorult mindössze 11,3 millió dolláros (2,5 milliárd forintos) bevételével.

A Ron Howard rendezésében forgatott Forma 1-es dráma, a Hajsza a győzelemért a harmadik helyet csípte el 10,3 millió dollárral. Az első öt közé 9,3 millió, illetve 9 millió dolláros (kétmilliárd forint körüli) jegyeladással a Baggage Claim című romantikus dráma és Joseph Gordon-Lewitt új filmje, a Don Jon jutott be, amelyben Scarlett Johansson és Julianne Moore is szerepel.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×