Infostart.hu
eur:
386.39
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Kóbor János életében ilyet még nem tett

Még Vlagyivosztokból is jelezték, hogy ott lesznek az Omega együttes első oroszországi koncertjén, amely május 30-án lesz Moszkvában. Egy lap szerint az Omega "aranycsapata" lép föl a Crocus City Hallban, Kóbor János pedig egyfajta követ el, hiszen először életében repülőre ül, hogy eljusson az orosz fővárosba.

A koncertet az orosz főváros egyik legimpozánsabb és legnagyobb rendezvényközpontja, a Crocus City Hall koncerttermében tartják.

"Négy éve vetődött fel az ötlet, hogy meghívják az Omegát, de valami mindig közbejött. Most, hogy betöltötték az ötven évet, ideje, hogy eljöjjenek ide is" - mondta az MTI-nek tréfásan Jurij Gazibagandov, az orosz Szintez Koncert nevű cég munkatársa. Hozzátette, remélik, hogy nem ez lesz az utolsó szereplése a legendás rockzenekarnak - ők mindenesetre a moszkvai koncerttel az Omega további oroszországi fellépéseihez készítik elő az utat.

A koncertszervező kedvencei az 1978-79 táján készült Omega-szerzemények, azok, amelyekből a Gammapolis lemez is született. Mint mondta, abban az időszakban hazájában legalább olyan népszerű volt a magyar együttes, mint a Pink Floyd. Ha az 1970-es évek végén eljöttek volna Moszkvába, a rajongók megtöltöttek volna egy stadiont. Hozzátette, igaz, hogy az eltelt több mint harminc év alatt új nemzedékek nőttek fel, így újra vissza kellett hozni a köztudatba az Omegát.

Ebben, legalábbis az újságok között, élen jár a ma már bulvárlapnak számító Komszomolszkaja Pravda című újság, amely keddi cikkében arról ír, hogy az Omega úgynevezett "aranycsapata" lép föl a Crocus City Hallban. Kóbor János pedig egyfajta hőstettet követ el, hiszen először életében repülőre ül, hogy eljusson az orosz fővárosba.

Baranyi András, a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központjának igazgatója arról számolt be, hogy a sajtókampány mellett az orosz főváros belvárosában például 200 nagy kivilágított plakáttal reklámozzák a legendás magyar rockzenekart. Nagyon örülnek, hogy ötven év után Moszkvában is hallható, látható lesz a nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett Omega és ehhez a maga szerény eszközeivel a központ is hozzájárulhatott.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×