Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
318.39
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Ugyanúgy támogathatnák a cégek a kultúrát, mint a sportot

A tervek szerint ugyanúgy támogathatnák a cégek a kultúrát, mint a sportot, és 2013-tól átalakulhat a könyvtámogatás rendszere. Erről L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke beszélt.

A kultúra - illetve a Nemzeti Kulturális Alap - a támogatásáért cserébe társasági adókedvezményt adna az országgyűlés kulturális bizottságának fideszes elnöke. L Simon László, aki az NKA bizottságának elnöke is, közölte: az adótörvényhez várhatóan egy héten belül benyújtja ezt a módosító javaslatot.

Az InfoRádió kérdésére elmondta, hogy a Fidesz gazdasági kabinetje támogatja a módosítást, és szerinte a frakció is fogja. Azt nem tudta megmondani, ez mennyibe kerülhet a költségvetésnek, de szerinte nem sok veszteséget okoz majd az államnak. A nagy támogatók beleszólást is kaphatnak a döntésekbe - vázolta a terveket.

L Simon László beszélt arról is, 2013-tól új könyvtámogatási rendszert kell létrehozni. Most nagyon sok könyv nem jut el az olvasóig, ezen szeretnének változtatni.

Újra kell gondolni a tudományos könyvkiadást, a folyóirat-kiadás is kiemelt terület lesz, és átlátható fesztiválfinanszírozásra is szükség van. A nagyobb fesztiváloknál három évre szóló pályázatot is elképzelhetőnek tart.

Beszélt arról is, hogy a kulturális bizottság benyújtott a parlamentnek az art és vidéki mozik támogatásáról szóló javaslatot. L Simon László szerint januárra, vagy januárban már felállhat az új kollégiumi rendszer a NKA-n belül: az eddigi 17 helyett 9 állandó szakkollégiummal, 150 helyett 72 kurátorral működik majd, várhatóan 2012 januárjától.

Noha jövőre várhatóan 20 százalékkal csökken a kulturális államtitkárság költségvetése, összességében az állam által kultúrára fordított források nem maradnak el az idei szinttől. A kérdésre, hogy a kulturális, művészeti intézményeknél jövőre várható-e leépítés, miután a bérköltségre 20 százalékkal kevesebb jut, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter azt válaszolta: a költségvetésben nincs benne, hogyan oldják ezt meg. A miniszter szerint a mindenesetre a jelenlegi gazdasági helyzetben át kell gondolni, hogy mit finanszíroz az állam.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×