Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Elmarad a fesztiválzenekar nyári koncertje

Nem tudja megrendezni idén a Budapesti Fesztiválzenekar hagyományos júniusi ingyenes szabadtéri hangversenyét a Hősök terén. Az együttes támogatáscsökkentése a főváros újabb 6 milliós elvonása miatt 181 millióra nőtt.

Körner Tamás, a Budapesti Fesztiválzenekar(BFZ) igazgatója a hét végén az MTI-nek elmondta, támogatásának csökkentése után külső társrendező hiányában a BFZ - bármennyire szeretné is - saját erejéből képtelen megrendezni hagyományos nyári koncertjét, de bízik abban, hogy a jövőben a sorozat folytatódhat.

Hozzátette: pénteken meglepve olvasták a fővárostól kapott levelet, amelyben a korábban jelzett 395 millió forintos támogatás helyett csak 389 millió forintról szólt az értesítés. Megjegyezte a hétfőn átadott mintegy két és fél ezer aláírást tartalmazó csomag, amelyet a közönség nevében juttattak el a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz illetve a fővárosi önkormányzathoz, egyelőre érdemi visszhang nélkül maradt. Az aláírók azt kérték, hogy a két fenntartó állítsa vissza a támogatási összegeket.

A Hősök terén tartott koncerteknek 1991 óta a Budapesti Búcsú adott keretet, az előkészületeket a Budapesti Fesztiválközpont koordinálta. Körner Tamás azt feltételezi, hogy a főváros a hagyományosan június utolsó hétvégéjén rendezett Budapesti Búcsút az eddigi formában nem kívánja folytatni.

A zenekar a nyári ingyenes, szabadtéri hangversenyét mindenképp szerette volna, akár teljesen saját erőből is megrendezni. Ez a támogatáscsökkentés miatt válik lehetetlenné - hangsúlyozta.

Különösen emlékezetes volt az 1993-as est, amikor a délszláv konfliktus alatt a BFZ meghívására szerb, horvát és bosnyák kórusok együtt énekelték Beethoven kilencedik szimfóniáját, a 2001-es, Cigányokkal együtt elnevezésű hangverseny, amelyen a zenekar roma zenészekkel muzsikált, a 2007-es Keringő-koncert, amikor a Hősök terén ezrek táncoltak. Az ingyenes, hazavihető kartonszékeket a műsorok végén Fischer Iván minden évben órákon át dedikálta.

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×