Kristálytiszta gondolkodás, műveltség, rendíthetetlen magyarság és korát megelőző igazi európaiság jellemezte Márai Sándort - méltatta a XX. század kiemelkedő íróját, költőjét Sediánszky János alpolgármester a megemlékezésen. Hozzátette: vannak leszármazottak, utódok, akik "tovább viszik a fáklyát". Amikor Márai "örök számkivetésbe vonult", Amerika lett a menedéke, ahol Arany János és Krúdy Gyula nyelve tartotta benne a lelket. Mindig "megvesztegethetetlen és hűséges" maradt Kassához, a szülőhelyéhez, Budához és a hazájához - fogalmazott az alpolgármester, felidézve Márai szavait: "Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret". Sediánszky János beszédében felhívta a figyelmet a Halotti beszéd és az 1956-ban született Mennyből az angyal című versekre is.

Az emlékezés koszorúit a szobornál és az emléktáblánál a Budavári Önkormányzat részéről Nagy Gábor Tamás polgármester és Sediánszky János alpolgármester, Márai Sándor unokaöccsének felesége, Jáky Jánosné és lánya, Jáky Judit, a Budai Polgári Kör nevében Szigethy Gábor, a Márai Sándor Közalapítványtól Szakály Sándor és Kovács György, a Litea Könyvesbolt és a budai Várbarátok köre nevében Bakó Annamária és Buzinkay Géza, a Budavári Lakosok Szövetségétől Szepesfalvyné Bodócsi Eszter, a német kisebbség nevében Kuminné Dikk Mária helyezte el. Az ünnepségen Bács Ferenc színművész elmondta Márai Sándor Életre-halálra című versét, majd részletet olvasott fel a Kassai őrjárat című műből.

Márai Sándor száztíz éve, 1900. április 11-én született kassai polgárcsalád gyermekeként. Már 18 évesen a Budapesti Napló szerkesztője volt, a húszas években a frankfurti egyetemen tanult, cikkei a legrangosabb magyar és német lapokban jelentek meg. Az Egy polgár vallomásai című első kötete 1934-ben jelent meg, 1942-ben az MTA levelező, 1945-ben rendes tagja lett. 1943-ban kezdte írni élete végéig folytatott Naplóját. A háború után, 1948-ban elhagyta az országot, Itáliában, majd New Yorkban telepedett le. Az 1956-os forradalom hírére Münchenbe ment, de már csak a szovjet tankok bevonulásáról értesült. 1957-ben amerikai állampolgár lett, 1979-től a kaliforniai San Diegóban élt, itt lett öngyilkos 1989. február 21-én. Akadémiai tagságát halála után állították vissza, a Kossuth-díjat posztumusz kapta meg.