Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Elhunyt Lehotka Gábor orgonaművész

Elhunyt Lehotka Gábor orgonaművész, zeneszerző, orgonaszakértő, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezetője és egyetemi tanára. A Liszt-díjas művészt 71 éves korában, hosszan tartó betegség után, a váci Jávorszki Ödön Kórházban érte a halál.

Lehotka Gábor 1938-ban született Vácon. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait 1958 és 1963 között.

Első tanára Pikéthy Tibor zeneszerző, a váci székesegyház orgonistája volt. Később Hammerschlag Jánostól, Halász Kálmántól és Gergely Ferenctől tanult, a főiskolán pedig Pécsi Sebestyén tanítványa lett. Zeneszerzésre Sugár Rezső, majd Szervánszky Endre oktatta.

1963-tól az Országos Filharmónia szólistája lett, ezzel elindult hazai koncertkarrierje. 1965-től külföldön is gyakran fellépett, visszatérő vendége volt a német és francia fesztiváloknak, de a Szovjetunióba is gyakran hívták.

1969 és 1985 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolán, 1975-től a Zeneművészeti Főiskolán tanított, 1985 és 1990 között egyetemi docensként, majd 1990-től egyetemi tanárként dolgozott. Tavalyi nyugdíjba vonulásáig az orgona tanszéket is vezette.

Közel ötven hanglemezfelvételt készített. Közreműködött a budapesti, kecskeméti, szekszárdi, szombathelyi és váci orgonák létrehozásában.

Pályafutása során megkapta a Liszt Ferenc-díjat (1974), 1978-ban Érdemes művész lett, 1983-ban pedig diplomával jutalmazta a Kodály Társaság. 1986-ban Művészeti Lovagrendet kapott Franciaországban, 2005-ben a Cambridge-i Életrajz Központ tüntette ki.

Zeneszerzőként orgonaműveket, kamarazenéket, zenekari műveket zongoradarabokat és kórusműveket is alkotott. Fő művei: Első orgonaverseny (1963), Hegedűverseny (1984), Jáki mise (1989), kórusművek az Amor Sanctus latin verseire (1991-1999), Latin mise (1993), Trombitaverseny (1998), Hegyi beszéd (oratórium, 2003), Második orgonaverseny (2003), Eszter (opera, 2005), Ünnepi zene Jeruzsálemben (oratórium).

Első könyve 1993-ban jelent meg Az én hangszerem, az orgona címmel, ezt további két munkája követte: a Gorsium orgonaiskola (2000) és Az orgonatanítás módszertana (2000).

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×