Infostart.hu
eur:
389.18
usd:
337.18
bux:
124196.63
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Szentivánéji álom Leila napján

Nyárköszöntő rendezvényre várja vasárnap a közönséget a Budapesti Operettszínház. A Szentivánéji álom meglepetésekkel fűszerezett esti előadása előtt tűzugrással egybekötött utcai "happeninget" is tartanak a Nagymező utcában.

A hiedelmek szerint Szent Iván-éj olyan varázslatos éjszaka, amikor szinte bármi megtörténhet, a kívánságok teljesülhetnek. Ha nem is magán a különleges éjszakán, hanem pár nappal korábban, Leila és Alajos napján meglepetésekkel szolgál a Budapesti Operettszínház is, méghozzá a Magyar Állami Operaházzal közösen. Mindkét helyen a Szentivánéji álom látható vasárnap: a pesti Broadway-n Szakcsi Lakatos Béla, Müller Péter Sziámi és Kerényi Miklós Gábor world musicalje, az Andrássy úti dalszínházban pedig Seregi László Prokofjev zenéjére koreografált balettje.

Mint azt Ferenczi Orsolya, az operettszínház sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, a Nagymező utcában előadás előtt egy igazi örömünneppel, utcai mulatsággal várnak minden érdeklődőt vasárnap délután. Fél öttől a hatalmas érdeklődéssel várt Neoton-musical több slágere is felhangzik Vágó Zsuzsi, Vágó Bernadett, Peller Anna, Szabó Dávid, Szerényi László és Kerényi Miklós Máté előadásában - beharangozandó a július 15-ei premiert.

Majd népszerű operettdallamok hallhatók Kalocsai Zsuzsától, Fischl Mónikától, Oszvald Marikától, Kékkovács Marától, Vadász Dánieltől, Peller Károlytól, Csere Lászlótól és Cselóczky Tamástól a Szentivánéji álom előadása előtt.

Az év leghosszabb nappalán, a legrövidebb éjszaka előtt a szünetben nyárköszöntő itallal várnak minden nézőt, a koccintás ideje alatt a Budapesti Operettszínház előtt a Tűzmadarak szórakoztatják a közönséget, a merészebbek a tűzugrást is kipróbálhatják.

A Szentivánéji álom előadása után is sok meglepetéssel szolgálnak a színpadon. A fináléban fellépnek a Magyar Állami Operaház táncosai is: Szabó P. Szilveszter mellé érkezik egy másik Oberon, Apáti Bence balettművész. Puckból is kettő lesz: Kerényi Miklós Máté, a Budapesti Operettszínház művésze testvérével, Kerényi Miklós Dáviddal, a Magyar Állami Operaház tagjával együtt szórakoztatja a nézőket.

A Szentivánéji álom operettszínházi előadása kapcsán Szakcsi Lakatos Béla zeneszerző az MTI-nek beszámolt arról, hogy a musical-változatból filmet tervez forgatni Gát György.

Címlapról ajánljuk

Aszódi Attila: Iránnak tíz-tizenegy atomrobbanófej előállítására elég hasadóanyaga lehet

Nem jutott a környezetbe radioaktív szennyezés az iráni atomlétesítmények elleni izraeli–amerikai támadás hatására, a mérések szerint a háttérsugárzás nem nőtt meg – erről is beszélt az InfoRádió EnergiaVilág című műsorának nyilatkozva Aszódi Attila atomenergetikai szakértő. Közben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója, Rafael Grossi pénteken bejelentette: a NAÜ egy új nukleáris megállapodás létrehozásán dolgozik az Egyesült Államok és Irán között.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×