Infostart.hu
eur:
362.16
usd:
315.79
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Májusban Budapestre jön George Michael

Magyarországra is ellátogat májusban kezdődő európai turnéján George Michael. A brit popsztár május 23-án lép fel a Puskás Ferenc Stadionban.

George Michael tavaszi-nyári turnéján Dániában, Magyarországon, Szlovákiában, Németországban, Csehországban, Franciaországban, Belgiumban, Svédországban és Olaszországban is énekel. A budapesti koncertre március 7-től kaphatók jegyek.

A program megtekinthető George Michael hivatalos honlapján is.

A brit előadóművész magyarországi fellépése azután merült fel először, hogy a korábbi hírekkel ellentétben mégsem jön Budapestre az újra összeállt Genesis együttes.

Az egyik legnagyobb magyar koncertszervező cég vezetője, Hegedűs László akkor azt mondta: a progresszív rock egyik legnevesebb zenekara helyettesítésére folyamatosan tárgyalnak más nemzetközi sztárokkal, így elképzelhető, hogy a brit trió helyett George Michael vagy Michael Bolton látogat el a fővárosba.

A Multimédia Concerts ügyvezetője elmondta azt is, hogy jelentősen megemelkedett a turnék költsége. Mivel a művészek lemezeladásból származó bevételei a kalózkiadványok miatt csökkentek, ezért egyre többet kérnek a koncertekért.

Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×