Infostart.hu
eur:
361.63
usd:
315.32
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Rudolf Péter: mintha megbuggyantam volna

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter 200. alkalommal lép a közönség elé az És Rómeó és Júlia című előadással. A Vámos Miklós ötlete alapján készült darab az IBS színpadán látható.

"Abban megegyeztünk, hogy én nem játszom Júliát, és Eszter nem játssza Rómeót, azon kívül az általunk elképzelt logika mentén váltottunk egyik szerepből a másikban" - mesélt a színész a kétszereplős előadásról.

Előfordul például, hogy egy jelenet elején még Eszter játssza a dajkát, majd változik a "szereposztás".

"Nyilván ez elmondva furcsán hangzik, szakmabeliek is úgy néztek rám, mint ha megbuggyantam volna" - mondta a színművész, aki szerint a 200 előadás mégis azt igazolja, hogy a nézőknek tetszik az újfajta feldolgozás.

Mint mondta, sokat segít egy-egy karakter megjelenítésében az, hogy a többi szerepbe is belehelyezkedik.

Mindez olyan fajta fantáziálást és nyitott állapotot jelent számára, amelyet a gyermekek élnek át, amikor például két csavarral órákon át tudnak játszani "dzsungelt, indiánt, sárkányt".

Rudolf Péter azt mondta: épp ezért mázlisták a színészek, mert ilyen infantilis pályájuk van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×