Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Több mint száz nemzetközi díj 2005-ben

A 2005-ös évben 104 külföldi trófea és 8 életműdíj öregbítette a magyar filmalkotók jóhírét világszerte - tájékoztatta közleményében a Magyar Filmunió az InfoRádiót.

A Magyar Filmunió tavaly közel 2700 alkalommal nevezett be magyar gyártású játék-, rövid-, dokumentum és animációs filmeket a nagyvilág több mint 400 nemzetközi filmfesztiváljára és különböző rendezvényeire. A nevezésekből 998 alkalommal hívtak meg a nemzetközi seregszemlék programjukba magyar alkotásokat. Ebből 233 esetben az adott rendezvény versenyprogramjában is részt vett a meghívott film.

A magyar versenyzőket 104 díj és elismerés koronázta 2005-ben Európa, Amerika, Ázsia és Afrika különféle filmfesztiváljain. A legfontosabb és legnagyobb 12, úgynevezett A-kategóriás filmfesztiválon idén is nagy számban vettek részt magyar filmek, Berlinben három, Cannes-ban négy, Karlovy Varyban pedig hat film képviselte Magyarországot. Sanghajban, Moszkvában, Montrealban Mar del Plata-ban, Velencében, Tokióban és Kairóban is láthatott magyar filmet a nemzetközi közönség 2005-ben.

A játékfilmek közül Koltai Lajos Sorstalansága az első 12 trófeájával, számos komoly elismerést nyert el Fliegauf Benedek Dealer, Pejo Róbert Dallas Pashamande, Gauder - Novák Nyócker! című alkotása valamint Mundruczó Kornél Johanna című operafilmje. A 2005-ös filmek közül A temetetlen halott és A porcelánbaba is számos neves nemzetközi filmfesztiválra nyert meghívást.

A rövidfilmes mezőnyből Kenyeres Bálint Before Dawn című műve emelkedi ki 11 külföldön elnyert díjával. 2005-ben a magyar dokumentumfilmek közül Kocsis Tibor Új Eldorádó-ja hódított. Az animációk közül M. Tóth Géza Maestro-ja emelkedik ki, 11 külföldi díjjal tért haza 2005-ben.

Nemzetközi filmes rendezvények az óévben Szabó István, Jancsó Miklós és Tarr Béla munkássága előtt tisztelegtek életműdíjakkal Moszkvától Szentpéterváron, Berlinen és Cannes-on át Sevilla-ig.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×