Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Egy Tesla Robotaxi bal első kereke és fényszórója.
Nyitókép: Unsplash

Ennyiszer karambolozott indulása óta a Tesla robotaxija

Nyár óta már két amerikai nagyvárosban is üzemel a Tesla önvezető taxija, ám nem voltak balesetmentesek az elmúlt hónapok.

A Tesla idén június végén indította el robotaxi szolgáltatását Austinban, majd nem sokkal később San Francisco térségében is. Most elérhetővé váltak az első hivatalos baleseti statisztikák – írja a villanyautosok.hu.

Az amerikai közúti közlekedés biztonságáért szövetségi szinten felelős NTHSA mostantól közreadja a balesetek számát, illetve néhány azok ismert részletét.

Eszerint szeptember végéig a Tesla robotaxikkal négy baleset történt, miközben a cég legutóbbi negyedéves jelentése kapcsán az is kiderült, hogy a vállalat önvezető taxijai eddig 250 ezer mérföldet, azaz mintegy 400 ezer kilométert tettek meg.

Mindegyik baleset álló helyzetben vagy nagyon alacsony sebességnél történt, és egyik esetben sem történt orvosi ellátást igénylő személyi sérülés.

Az első karambol júliusban történt, a Tesla egy kereszteződésben 3 km/h-s sebességgel haladt az ütközéskor. A leírásból annyi derült ki, hogy a robotaxi jobb hátulja, míg másik autó jobb eleje sérült, miközben a robotaxi jobbra kanyarodott, így az feltételezhető, hogy hátulról mentek bele.

A másodikról annyit tudni, hogy az autó 13 km/h-val haladt és egy mozdulatlan tárgynak ütközött neki, enyhe személyi sérülést okozva ezzel az utasnak.

A harmadik eset is júliusban következett be, ekkor egy álló, parkoló robotaxiba futott bele egy másik jármű.

Egy balesetmentes augusztust követően szeptemberben került sor a negyedik ütközésre, amikor a Tesla egy parkolóban, 10 km/h-s sebességgel végrehajtott kanyarodás közben nekihajtott egy tereptárgynak.

A történet most kezd majd izgalmassá válni, Austinban ugyanis a Tesla a napokban jelentősen, 637 négyzetkilométerre bővítette szolgáltatási területét és az év végig 500 autóra kívánja növelni a flottát.

Kaliforniában 2025 végéig 1000 darabra akarják növelni a robotaxik számát. Emellett azt istervezik a cégnél, hogy Texasban még idén eltűnnek a biztonsági sofőrök a kocsikból.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×