Németországban a koalíciós partnerek nagyon különböző világképpel rendelkeznek - rögzítette az InfoRádióban Bauer Bence, az MCC intézetigazgatója a német gazdasági és belpolitikai válság kapcsán.
"A konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokraták kormányoznak együtt, és kiváltképp a munkaerő-piaci, a szociális ellátórendszer-beli, valamint államháztartási kérdéseket ítélik meg különbözően" - mutatott rá.
Mint megemlítette, a német kormány 847 milliárd eurónyi adósságot vesz fel 4 év alatt, ennek ellenére még minti 177 milliárdos lukkal küzd a német költségvetés, spórolni márpedig pont most lesz nehéz a hitelek tengerén, amikor azt hitette el a lakossággal a kormány, hogy nem kell spórolni és különleges, ilyen irányú intézkedésekre sem lesz szükség.
Adni vagy nem adni?
A vita középpontjában épp a "polgári juttatás" áll most; ebben az évben egy körülbelül 42 milliárd euróba kerülő szociális csomagot fogadtak el, 6 millió ember kap pénzt, javarészt migránsok vagy migrációs hátterű emberek úgy, hogy nincs mögötte ösztönzés munkavállalásra, miközben épp munkába kéne vinni az embereket Bauer Bence szerint.
A két ütköző álláspont:
- a CDU/CSU a kampányban megígérte, hogy ezt megszüntetik, a CSU ezt vehemensen is követeli most a kormányon belül, de eddig még nem történt semmi, ráadásul amíg az intézkedés él, az hívás a migránsoknak
- a szociáldemokraták viszont semmilyen mértékben nem nyúlnának az intézkedéshez, "Friedrich Merz szombaton, augusztus 23-án az alsósászországi CDU-kongresszuson tartott egy harcias beszédet, ahol elmondta, hogy a szociáldemokratáknak végre meg kell érteni ezeket a problémákat, és egy reformőszt harangozott be".
Ha tehát a kancellári álláspont nyer, mindent megváltoztathatnak ősszel.
A gazdasági szereplők közben - mint Bauer Bence folytatta - minderről úgy gondolkodnak, hogy reformok tényleg kellenek, hisz a gazdaság rossz bőrben van, a 2025-ös második negyedéves GDP is csak mínusz 0,3 százalék, a teljesítmény most már a harmadik éve folyamatosan negatív.
"Óriási gondok vannak, nemcsak konjunkturális jellegű problémák, hanem strukturális jellegűek is. Maga Friedrich Merkis ezt beismerte a szombati beszédében, elmondta, hogy Németország már nem finanszírozható, nem fenntartható, a gazdasági szereplők tudják is ezt."
A lakosság is tudja, látja, de amikor arról lenne szó, hogy konkrétan hol spóroljanak, akkor már visszafogottabb a lakosság támogatása - jegyezte meg.
Kiút?
Valamilyen terv mégis van: a társasági adót csökkenthetik évente 1 százalékkal, de távlatos elképzelések még nem körvonalazódnak, Bauer Bence szerint is világos, hogy ez az intézkedés nem lesz elég, a munkaerőpiachoz, a bürokráciához és a döntéshozatali rendhez egyaránt hozzá kellene nyúlni úgy, hogy az Angela Merkel óta - részben a most koalíciós partner Olaf Scholz vezette szociáldemokraták által is - elrontott dolgokon kell változtatni; ebben márpedig a szociáldemokraták nem valószínű, hogy segítenek a jobboldali kancellárnak.
Bauer Bence emlékeztetett, az augusztus 14-én 100 napos berlini kormány adatai igen rosszak, Friedrich Merz munkásságával csak a lakosság 28 százaléka szimpatizál, de a koalíció együttesen is csak 40 százaléknyi támogatással bír, a CDU/CSU támogatottsága 25 százalékos, a szociáldemokratáké pedig mintegy a fele ennek, könnyen lehet, hogy már az AfD a legtámogatottabb párt Németországban, "ott liheg a koalíció nyakában", emiatt "a koalíció jövője is teljesen bizonytalan".
A szakértő valószínűsíti is, hogy Friedrich Merz nem marad hivatalban 4 éven át, "átmeneti kancellár" lesz, de hogy a CDU/CSU utána az AfD-s szövetségkötés felé fordul, vagy "csiki-csuki" kormányzás folytatódik-e a szociáldemokratákkal, az a jövő zenéje.
"Egyre több jel arra utal, hogy valamikor ez az egész dolog föl fog robbanni" - vont mérleget Bauer Bence.








