Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
316.06
bux:
141823.76
2026. július 20. hétfő Illés
Ferenc pápa interjút ad az Associated Press amerikai hírügynökségnek a vatikáni rezidenciáján 2023. január 24-én.
Nyitókép: MTI/AP/Andrew Medichini

Szentszék: Ferenc pápa állapota továbbra is stabil

Ferenc pápa állapota továbbra is stabil - közölte a Vatikán.

Az egyházfő klinikai kórképe még mindig összetett, és az orvosok továbbra sem bocsátkoznak találgatásokba az egészségi állapota alakulását illetően. Ferenc pápa pihenéssel, imával és a kezelések folytatásával töltötte a napját. Folytatta a közel egy hete végzett légzési fizioterápiát.

Péntek délelőtt mintegy húsz percet töltött a kórházi szobájához tartozó kápolnában, és dolgozott is. Nap közben orron át kapott magas áramlású oxigénpótlást,

éjszaka pedig nem invazív gépi lélegeztetéssel segítik - közölte a Vatikán péntek este.

Ferenc pápának a Szent Péter téren csütörtök este kihangosított hangüzenetével kapcsolatban Matteo Bruni szentszéki szóvivő az újságíróknak elmondta, hogy az egyházfő akarata volt, hogy hallják a hangját. Ferenc pápa üzenetében köszönetet mondott az érte mondott imákért.

A szóvivő hozzátette, hogy Ferenc pápa hangja azért volt nehézkes, mert beszéd közben az orrán keresztül oxigént kapott. A péntek esti rózsafüzérimát a Szent Péter téren Lazzaro You Heung-sik bíboros vezeti.

Ferenc pápa huszonkettedik napját tölti kórházban.

Címlapról ajánljuk
Gálik Zoltán: a hétfői brit miniszterelnökcsere irányváltást hozhat, de nagy fordulatot nem

Gálik Zoltán: a hétfői brit miniszterelnökcsere irányváltást hozhat, de nagy fordulatot nem

Andy Burnham hétfőn átveszi a brit miniszterelnöki tisztséget a leköszönő Keir Starmertől. A helyzetet Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense elemezte az InfoRádióban. Elmondta: irányváltás jöhet, hiszen eltávolodtak a választóktól, de nagy fordulat nem, hiszen az eddigieknél érzékelhetőbb módon végre kell hajtani a két évvel ezelőtti győztes munkáspárti programot, amiben viszont például nincs szó a brexit „visszacsinálásáról” sem.

Foci-vb: második spanyol aranygeneráció

2026. július 19-én, magyar idő szerint csak néhány perccel éjfél előtt eldőlt: Luís de la Fuente csapata a második spanyol aranygeneráció. S persze egyben a második, amelyik a La Roja mezében világbajnoki címet nyert.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×