Hivatalosan Európa biztonságáról, valójában viszont az orosz-ukrán háború lezárásáról tárgyalnak hétfőn az európai vezetők Párizsban - többek között arról, hogy az Egyesült Államok és Oroszország az EU kihagyásával kezdett tárgyalásokban.
Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter közölte, Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban fogadja a "legfontosabb európai országok" küldötteit, hogy megvitassák a kontinens biztonságát - írja az Economx. Erről a France Inter rádiónak nyilatkozott, atovábbi részleteket viszont nem osztott meg, így azt sem, hogy mely országok vezetői kaptak meghívást.
A külügyminiszter a tervezett megbeszélés kapcsán kijelentette: "meg kell őriznünk a hidegvérünket, és nem szabad hagynunk, hogy elragadjanak vagy megfélemlítsenek az itt-ott hallható kijelentések". Hozzátette, csak az ukránok dönthetnek úgy, hogy abbahagyják a harcot, és Franciaország mindaddig támogatja őket, amíg meg nem hozzák ezt a döntést. Kijelentette:
"az európaiak így vagy úgy, de részt vesznek majd az ukrajnai háború befejezését célzó tárgyalásokon".
Diplomáciai források szerint a találkozón ott lesz Mark Rutte NATO-főtitkár mellett Németország, Olaszország, Spanyolország, Nagy-Britannia, Lengyelország, valamint Dánia, utóbbi a balti államok képviseletében is. Keir Starmer brit miniszterelnök már szombaton késő este jelezte, hogy részt kíván venni a csúcstalálkozón.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szombaton a müncheni biztonsági konferencián ugyancsak beszélt a tervezett párizsi találkozóról, és közölte, hogy országa miniszterelnöke, Donald Tusk szintén Párizsba tart - írja a lap. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a tervek szerint hétfőn Brüsszelben találkozik Keith Kellogg-gal, Donald Trump ukrajnai és oroszországi különmegbízottjával.
A találkozóra egy héttel azután kerül sor, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte, telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a béketárgyalásokról, sokkolva ezzel az európai szövetségeseket, mivel sem velük, sem Kijevvel nem egyeztetett előtte.
Az amerikai elnök azt is bejelentette, hogy a személyes találkozójukra Szaúd-Arábiában kerülhet sor. Erre azonban magát a legfőbb érintettet, Volodimir Zelenszkijt nem hívják meg - írják. Donald Trump a Fehér Házban újságíróknak arról is beszélt, hogy szerinte valószínűtlen, hogy Ukrajna visszatér 2014 előtti határaihoz. A BBC kérdésére reagálva csak annyit fűzött hozzá, hogy a "területei egy részét visszakapja".
Keith Kellogg tábornok, az amerikai elnök különmegbízottja közölte: Európának nem lesz helyen az ukrajnai béketárgyalásokon.
Washington döntése Európa kizárásáról annak ellenére született, hogy Volodimir Zelenszkij ragaszkodott Brüsszel részvételéhez.
Mint írják, az EU a mostani, párizsi csúcson igyekszik kitalálni, hogyan reagáljon a kialakult helyzetre. Továbbá arról is tárgyalnak, hogy Európának milyen álláspontot kellene képviselnie Ukrajna jövőbeli NATO-tagságával kapcsolatban, és hogyan lehetne Ukrajnának biztonsági garanciákat nyújtani, akár a NATO, akár valamilyen európai erő révén.
A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Borongós, szeles napok után a hét második felére napos, száraz, de egyre hidegebb hajnalokkal járó idő érkezik. Kedden még többnyire felhős lesz az ég, főleg délnyugaton eshet kevés eső, a csúcshőmérséklet pedig 7 és 14 fok között alakul. Szerdától északkelet felől fokozatosan szakadozik a felhőzet, csapadék már nem valószínű, a szél azonban keleten még erős lehet. Csütörtöktől derült, napos idő várható, a hajnalok viszont fagyosra fordulnak, pénteken akár mínusz 5 fokot is mérhetnek. Napközben ekkor is kellemes, 9 és 14 fok közötti idő ígérkezik.