Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Andrij Szibiha ukrán külügyminisztert Damaszkuszban fogadta Szíria új külügymininisztere.Aszaad Haszan es-Sibani
Nyitókép: X / MilitaryNewsUA

Újabb szövetségesre talált Ukrajna

Szíria stratégiai partnerségre törekszik Ukrajnával - jelentette be az új damaszkuszi vezetés külügyminisztere.

Aszaad Haszan es-Sibani a szíriai fővárosban tárgyalt ukrán kollégájával, Andrij Szibihával. Sibani elmondta: Damaszkusz a gazdaság, a politika és a társadalmi ügyek terén is partnerséget szeretne kialakítani Kijevvel, valamint tudományos kutatásokban is együttműködésre törekszik a kelet-európai országgal.

Mint mondta, a két népnek "ugyanazok a tapasztalatai" és az ukrán nép "ugyanazon a szenvedésen ment át, mint amelyen a szíriai 14 éven keresztül". Szibiha - aki damaszkuszi látogatása során találkozott Szíria de facto vezetőjével, Ahmad es-Saráaval is - bejelentette, hogy

Ukrajna további élelmiszersegélyt küld az arab országba, miután a tervek szerint kedden 20 tonna búzaliszt érkezik Szíriába.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken közölte, hogy Kijev - a "Gabona Ukrajnából" elnevezésű, az Egyesült Államokkal és az ENSZ Világélelmezési Programjával (WFP) közös humanitárius kezdeményezése keretében - első körben 500 tonna búzalisztet szállít Szíriába.

Bár a világ egyik vezető gabonaexportőrének számító Ukrajna régóta szállít gabonát a közel-keleti térségbe, Szíria az Aszad-kormány ideje alatt - megkerülve a mind Damaszkuszt, mint pedig Moszkvát sújtó nemzetközi szankciókat - Oroszországból importált élelmiszert. Az orosz gabonaszállítmányok azonban megszakadtak az arab országban kialakuló politikai válság, valamint a kifizetések elmaradása miatt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×