Infostart.hu
eur:
360.03
usd:
309.26
bux:
0
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Lakóházban történt robbanás helyszínén keresőkutyás mentő Hágában 2024. december 7-én. A kétemeletes épület részben összedőlt, négy embert kórházba szállítottak, a romok alatt esetleg ott rekedt embereket keresnek.
Nyitókép: MTI/EPA/ANP/Jeffrey Groeneweg

Bűncselekmény miatt robbanhatott fel az emeletes lakóház Hágában

Hatra emelkedett hétfőre a hétvégén Hágában történt lakóházrobbanás megtalált halálos áldozatainak száma, a főügyészség pedig közölte, hogy vannak bűncselekmény elkövetésére utaló jelek.

A tűzoltók kora reggel számoltak be arról, hogy éjszaka egy újabb holttestet, immár a hatodikat találták meg a romok között. A rendőrség egyelőre négy halálos áldozatot azonosított, egyikük egy 17 éves lány. A háromemeletes épületben szombaton történt robbanás és csaptak fel a lángok. A ház részben összeomlott.

Helyi tisztviselők már vasárnap este egy sajtótájékoztatón elmondták, hogy a robbanás hátterében bűncselekmény állhat, de nem kívánták kommentálni azokat a feltételezéseket, hogy az épületben kábítószerlabor lehetett. A hatóságok további információkat kértek egy autóról is, amely a robbanás után nagy sebességgel elhajtott, és amelynek egyelőre nem sikerült a nyomára bukkanni. Az Omroep West című napilap hétfőn azt írta, hogy a rendőrség benzineskannákat talált a helyszínen.

A holland főügyészség szintén úgy nyilatkozott, hogy vannak bűncselekmény elkövetésére utaló jelek az ügyben, és ezt az állítást David van Weel igazságügyi miniszter is megerősítette. Hozzátették azonban, hogy még nem zárnak ki más lehetséges okokat sem.

Vilmos Sándor király és Máxima királyné hétfő reggel a tragédia helyszínére látogatott, ahol a mentőszolgálat még mindig kutat a romok között. Az uralkodó megdöbbenését fejezte ki a robbanás okozta pusztítás mértéke miatt, és együttérzését fejezte ki az áldozatokkal, illetve a hozzátartozókkal.

A robbanás mintegy 19 lakóházat rongált meg, az incidens károsultjai számára indított adománygyűjtő kampány keretében vasárnap estig 250 ezer euró gyűlt össze.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter ismerteti a kegyelmi ügy részleteit
frissülő cikk

Magyar Péter ismerteti a kegyelmi ügy részleteit

Ígéretéhez híven a kormányfő keddi rendkívül tájékoztatóján teszi nyilvánossá K. Endre kegyelmi kérvényének és büntetése elengedésének részleteit. Ismert, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese idő előtt szabadult Novák Katalin elnöki kegyelmének köszönhetően.

Vissza a klubba? Vita robbant ki a vezetőváltásra készülő brit Munkáspártban

Szappanoperába való civakodással folytatódik a brit Munkáspárt vezetőválasztási drámája, amely egyben meghatározza, ki lehet Keir Starmer utódja a kormány élén. Most az robbantotta fel a közéletet, hogy az egyik esélyes visszaléptetné az országot az Európai Unióba. Egyetlen választókerület eldöntheti a brit kormányfői poszt sorsát, ha változott az emberek véleménye az ügyben.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×