Infostart.hu
eur:
356.03
usd:
308.69
bux:
133710.4
2026. június 9. kedd Félix
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és államfőjelöltje nyilatkozik a romániai elnökválasztás első fordulójának lezárultával, Kolozsváron 2024. november 24-én.
Nyitókép: MTI/Kiss Gábor

Kelemen Hunor a romániai választások után: a magyarság bizonyított

Az RMDSZ-elnök közölte: a szövetséget öt százalékon mérő exit poll-eredményeket nem kívánja kommentálni, az RMDSZ saját számításai szerint tíz milliós részvétel mellett 5,5-5,7 százalékos eredményre, 540-550 ezer szavazatra számít.

Az erdélyi magyar közösség a romániai parlamenti választásokon nagyon nehéz kampány végén, magas részvétel mellett bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért és az ország további éveiért, évtizedeiért – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap este Kolozsváron.

A szövetségi elnök az RMDSZ eredményváró rendezvényén köszönetet mondott az erdélyi magyar választóknak, hogy „minden körülmények között, a legsötétebb időkben is kitartottak” az érdekvédelmi szervezet mellett.

Közölte: a szövetséget öt százalékon mérő exit poll-eredményeket nem kívánja kommentálni, az RMDSZ számításai szerint tíz milliós részvétel mellett 5,5-5,7 százalékos eredményre, 540-550 ezer szavazatra számít.

Kelemen Hunor rámutatott: vasárnap az a korosztály „mozdult meg” leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és ’89 előtti évekről, és „tudja, mi a magyarellenesség”. Úgy vélte, az erdélyi magyar választópolgárok „látták a veszélyt”, ami a szélsőséges pártok előretörése révén az erdélyi magyar közösségre leselkedik, ezért vonultak ilyen nagy számban az urnák elé.

Köszönetet mondott a külföldön élő romániai magyaroknak is, akik közlése szerint nagyobb számban vettek részt a parlamenti választásokon, mint az államfőválasztás múlt vasárnapi első fordulójában, és felelősséget vállaltak szülőföldjükért. Azoknak is megköszönte a részvételt, akik évek óta nem szavaztak, és most mégis megtették.

Kiemelte: a tény, hogy Hargita megyében volt a legmagasabb a részvételi arány és a magyarlakta megyék az élvonalban végeztek, az erdélyi magyar közösségek tenniakarását jelzi nehéz időkben. „Nem vagyunk egyformák, de összetartozunk, és ez ma mindenki számára fontos volt” – húzta alá az RMDSZ elnöke.

Hozzátette: az is fontos volt, hogy eljussanak minden kis közösségbe, ahol a magyar identitást őrzik, a szövetség így tudta elérni ezt az eredményt egy nagyon nehéz időszakban.

Emlékeztetett: a választópolgárok az államfőválasztás múlt vasárnapi első fordulóján a mainstream pártokat büntették. „Most pedig az exit poll eredmények alapján az egyensúlyt kereső polgárok azt akarják, hogy ezen az úton haladjunk – a korrekciókat természetesen elvégezve -, amely a fejlődést és jobb élet reményét jelenti” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Közölte: hétfőre összehívta az RMDSZ döntéshozó fórumát, a Szövetségi Állandó Tanácsot (SZÁT), addig várhatóan a végleges eredmények is ismertek lesznek. Megköszönte a kampánystábok, megyei szervezetek, önkéntesek munkáját, az egyházfők és szakmai szerveztek, művészek részvételét a mozgósításban, ami szerinte szintén hozzájárult magas részvételhez.

Ezt elsősorban annak tulajdonítja – mondta újságírói kérdésre -, hogy az erdélyi magyarok felismerték a veszélyt, amit a magyarellenes erők 30 százalék fölötti támogatottsága jelent, és hogy a parlamenti választásokon való részvételnek komoly tétje van a közösség, az ország jövője szempontjából.

Címlapról ajánljuk
Igencsak beszédes, milyen eltérő stratégiával lett sikeres a három AI-nagyhatalom

Igencsak beszédes, milyen eltérő stratégiával lett sikeres a három AI-nagyhatalom

Egy új AI-modell mögött ma már nemcsak kutatók és mérnökök állnak, hanem erőművek, félvezetőgyárak, tőzsdei befektetők, jogászok és kormányzati stratégiák is. A mesterséges intelligencia a 2020-as évek közepére geopolitikai tényezővé vált. Az Egyesült Államok vezet, de ennek megvan az ára. Kína gyorsan zárkózik fel, de csak korlátok között. Az Európai Unió pedig szabályoz, miközben a versenyben lemarad. A jövőt meghatározó nagy kérdés azonban egészen más lesz.

„Nagyon nagy disznóság történt” – miniszteri válasz az Országgyűlésben

A nyugat-magyarországi azbesztszennyezésről, egy Pécs melletti fejlesztésről, a TeSzedd! akcióról, a szentendrei HÉV fejlesztéséről, és a tiszaújvárosi CCGT-beruházásról is beszéltek a képviselők a hétfői kérdések során az Országgyűlésben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.09. kedd, 18:00
Grexa Liliana
országgyűlési képviselő, ukrán nemzetiségi szószóló
Védett ár az üzemanyagokra: fontos rendeletmódosítás jelent meg

Védett ár az üzemanyagokra: fontos rendeletmódosítás jelent meg

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendeletben módosította a biztonsági kőolajtermék-készletek felhasználásának szabályait, amelynek lényege a készletértékesítési és nagykereskedelmi árak emelése. A benzin nettó készletértékesítési ára 270,25 forintról 283,45 forintra, a gázolajé 300,48 forintról 310,47 forintra nő literenként. A kormány ezzel a piaci folyamatokat kívánja lekövetni, feltehetően azért, hogy csökkentse a stratégiai készletek későbbi visszapótlásából eredő finanszírozási veszteséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×