Infostart.hu
eur:
378.22
usd:
320.78
bux:
129160.12
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart az EU külügyminisztereinek informális tanácsülése után a közmédia brüsszeli központjában 2024. augusztus 29-én.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Újabb magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból

Rövidesen további magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból, ennek lehetőségét a két ország közötti megállapodás alapján ezúttal Szlovákia fogja biztosítani az evakuációs légijáratával - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy Libanonban néhány száz magyar ember tartózkodik, közülük 233-an vannak a bejrúti nagykövetség látókörében, azonban döntő többségük életvitelszerűen él az országban.

"Huszonkét magyar állampolgár van, aki konzuli védelemre regisztrált, tehát valamilyen okból rövidebb ideig (akár turistaként, tanulóként, dolgozóként vagy bármilyen más okból) tartózkodik Libanonban" - tette hozzá.

A kormány augusztus elején már végrehajtott egy evakuációs műveletet, akkor mindazon magyar állampolgárok el tudtak jönni Libanonból, akik akartak. Ők tizennyolcan voltak végül, köztük hét kiskorú. Most is felajánlották a lehetőséget a Libanonban tartózkodó magyar embereknek, hogy segítenek nekik a hazatérésben, amire ezúttal összesen tíz ember jelentkezett.

"Ezért megállapodtunk a szlovák barátainkkal, akik hamarosan mentesítő járatot küldenek Libanonba, hogy ezen a járaton felajánlják a férőhelyek egy részét a jelentkező magyar állampolgárok számára, így az evakuációra jelentkezett magyar állampolgárok hamarosan a szlovák evakuációs járattal jöhetnek haza, a magyar-szlovák együttműködés eredményeként" - jelentette be.

Szijjártó Péter elmondása szerint ez nem példátlan, hasonló esetben Magyarország is mindig felajánlja a segítségét először a környező, majd az európai országoknak, végül tágabb körben mindenki másnak.

"A bejrúti repülőtéren ott lesznek a kollégáim, és segítenek majd azoknak a magyar állampolgároknak, akik eljönnek. Számukra hamarosan a konkrét időpontot is jelezni fogjuk, amit biztonsági okokból most itt nem tennék meg" - közölte.

Az evakuációs járat Pozsonyba érkezik, ahol a pozsonyi nagykövetségen dolgozók fogják várni a hazatérő magyar állampolgárokat.

A konkrét időpontról és a konkrét útvonalról majd utólag tájékoztatják a nyilvánosságot.

A miniszter figyelmeztetett, hogy miközben közeleg az első évfordulója a Hamász Izraellel szembeni "ördögi terrortámadásának", a Közel-Kelet stabilitása rendkívüli mértékben megingott. "Látható az, hogy folyamatosak a katonai műveletek, és ezek most már az Izrael szomszédságában lévő országokra is kiterjedtek. Napok óta zajlanak a légitámadások és egyéb fegyveres akciók, többek között Libanon területén is" - mutatott rá.

"Ezért ismét hangsúlyosan, tisztelettel arra kérek minden, a régióba utazni kívánó magyar állampolgárt, hogy ha csak valami életbevágóan fontos dolog nincsen, most tekintsen el a térségbe utazásától, hiszen látható, hogy előre nem jelezhető események történnek, folyamatosak a rakétatámadások, a fegyveres összecsapások" - mondta. Hozzátette: "ha valaki Libanonban bajba kerül, akkor kérem, hogy keresse vagy a konzuli ügyeletet, vagy a nagykövetséget a jól ismert elérhetőségek valamelyikén".

Kitért arra is, hogy számos repülőjáratot törölni kellett vagy máshova átirányítani, így

Budapest is ilyen vészhelyzeti repülőtérré vált.

Végül ismét aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a közel-keleti konfliktus egyre súlyosabb, és fontosnak nevezte a további eszkaláció elkerülését.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×