eur:
413.25
usd:
395.8
bux:
78741.84
2024. december 20. péntek Teofil
Steel oil pipes from refinery in desert during sunset.
Nyitókép: imaginima/Getty Images

Olajvezetéket robbantottak Oroszországban - bejelentés

Egy oroszországi olajvezeték felrobbantását jelentette be az ukrán katonai hírszerzés szombaton hivatalos honlapján.

A szakszolgálat szűkszavú közleményében azt írta, hogy a Rosztovi területen lévő Azov településen robbantották fel a csővezetéket, amelyen keresztül kőolajtermékeket szivattyúztak a helyi olajraktárból az azovi-tengeri kikötő területén lévő tankerekbe. A robbanás után a tartályhajók megrakodását határozatlan időre felfüggesztették - írta a hírszerzés, amely kiemelte, hogy a létesítményt az orosz állam katonai célokra használta.

Napközben az orosz erők újabb támadást intéztek a kelet-ukrajnai Harkiv ellen. Oleh Szinyehubov megyei kormányzó a Telegramon közölte, hogy legalább egy helyi lakos életét vesztette, egy másik pedig megsebesült. Ihor Terehov, a város polgármestere hozzátette: az előzetes információk szerint irányított légibombával támadták az orosz erők Ukrajna második legnagyobb városát. Ezt megelőzően szombatra virradóan mért csapást az orosz hadsereg Harkivra, az éjjeli támadásban a legfrissebb adatok szerint hét ember halt meg, és 11 szenvedett sérüléseket.

Az orosz erők a déli Odessza környékére is csapást mértek Iszkander-M típusú rakétával szombaton, a déli műveleti parancsnokság szerint egy civil vesztette életét.

Az ukrán déli műveleti parancsnokság a Telegramon arról tájékoztatott, hogy szombatra virradóan az orosz erők eltaláltak egy mezőgazdasági vállalkozást a dél-ukrajnai Herszon megyében. A keletkező tüzet gyorsan eloltották, és senki sem sérült meg. Hajnal előtt az oroszok rakétákat lőttek ki az ország délkeleti részében lévő Zaporizzsja felé, a megyeszékhelyen ipari létesítmények rongálódtak meg. Ivan Fedorov, a régió kormányzója azt is nyilvánosságra hozta, hogy megrongálódott az az épület, amely az orosz megszállás alá került Melitopol városból elmenekült embereknek nyújt menedéket. Áldozatokról egyelőre nem érkezett hír.

Közben a Zaporizzsját ért pénteki orosz támadás sérültjeinek száma a helyi hatóságok közlése szerint 23-ra emelkedett. Két gyermek és egy rendőr is megsebesült. Előző este a megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy az ágyúzás következtében három helyi lakos vesztette életét és 19 sérült meg.

Az ukrán légierő arról számolt be, hogy Oroszország az éjjel Ukrajnát 32 Sahíd típusú támadó drónnal, valamint hat különböző típusú rakétával támadta. A légvédelem egy H-101-es és egy H-555-ös, továbbá egy Kalibr rakétát semmisített meg, valamint 28-at a 32 Sahíd drónból. Az orosz hadsereg Kijev környékét is támadta, a megyei kormányzói hivatal közlése szerint azonban a légvédelem az odairányított összes drónt és rakétát a levegőben megsemmisítette.

Az ukrán vezérkar szombat reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt napon az orosz erők 14 rakéta- és 107 légicsapást hajtottak végre, valamint 137-szer nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán csapatok állásaira és lakott területekre. Az elmúlt 24 órában 80 katonai összecsapásra került sor. A vezérkar összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelítette a 477 ezret. Az ukrán erők pénteken megsemmisítettek egyebek mellett 24 orosz harckocsit, 41 tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 48 drónt.

Címlapról ajánljuk
Erre érdemes odafigyelni az ünnepi hús vagy virsli vásárlásánál

Erre érdemes odafigyelni az ünnepi hús vagy virsli vásárlásánál

A magyarok évente nagyjából 30-32 ezer tonna virslit fogyasztanak, ennek 20-25 százaléka az év utolsó napjaiban fogy el. Mostisch Martina, a Magyar Húsiparosok Szövetségének ügyvezető titkára az InfoRádióban elmondta: az ünnepekre olyan helyen érdemes húst vásárolni, ahol megbízható a forrás vagy az eladó, nyomon követhető a termék, az akcióknak pedig nem szabad tájékozódás nélkül bedőlni.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×