Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Elefánt a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2020. augusztus 6-án. Az állatkert augusztus 9-én ünnepli fennállásának 154. évfordulóját.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Elefántok tízezreit küldené rá a németekre Botswana

Botswana elnöke azzal fenyegette meg Németországot, hogy húszezer elefántot küld az európai országnak. Az afrikai ország államfőjét ugyanis felbőszítette, hogy Berlin bírálta az elefántok vadászatát és a trófeák exportját. Az államfő szerinte országa csupán az állatok számát szabályozza.

"Éljenek a németek úgy az állatokkal, mint ahogy nekünk akarják diktálni" - jelentette ki Mokgweetsi Masisi botswanai elnök a Bild című napilap internetes változatában kedden közölt interjúban.

"Ez nem vicc" - tette hozzá az ajánlatról.

"Szívesen adnánk ilyen ajándékot Németországnak" - mondta az elnök, hozzátéve, hogy az ajándék elutasítását nem fogadnák el.

A Dél-afrikai Köztársaság területébe ékelődött Botswanában él a világ legnépesebb elefántpopulációja - mintegy 130 ezer egyed - amellyel az elnök szerint nehéz az együttélés. Mokgweetsi Masis megemlítette, hogy az elefántok emberekre, falvakra és megművelt területekre támadnak.

A zöldek vezette német környezetvédelmi minisztérium az elefántvadászok trófeáit vette célkeresztbe, amelyeket gazdag nyugati ügyfeleknek kínálnak fel eladásra. A tárca idén kilátásba helyezte a trófeák importjának szigorúbb korlátozását a vadorzással kapcsolatos gondok miatt.

A német minisztérium szóvivője kedden közölte az AFP francia hírügynökséggel, hogy tárgyalásokat folytatnak az Európai Unión belül a kötelező importengedélyeknek más védett fajokra történtő kiterjesztéséről.

"Németország a legnagyobb vadásztrófea-importőr az EU- belül, és ebből a szempontból különleges a felelőssége" - tette hozzá a szóvivő.

Masisi elnök tervezett "ajándékával" kapcsolatban a szóvivő közölte, hogy Botswana az ügyben még nem lépett kapcsolatba Németországgal.

Botswana 2019-ben feloldotta az öt évvel korábban az elefántpopuláció és más fajok védelmében elrendelt teljes vadászati tilalmat. A döntés felháborította a környezetvédőket. A kereskedelmi célú vadászat fontos helyi bevételi forrás.

Botswana azóta éves kvótát ad ki a levadászható állatokra. Az ország 8000 elefántot kínált fel Angolának és 500-at Mozambiknak 2022-ben.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×