Infostart.hu
eur:
385.97
usd:
331.33
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pixabay

Csillagászati összegért épített villamosvonalat Tel-Aviv

2015 óta épült a 24 kilométeres "piros" vonal.

Több éves késéssel pénteken egynapos díjmentes utazással megindult Tel-Aviv első, "piros" villamosvonalán a közlekedés - jelentette a helyi média pénteken.

A "piros" járat Izrael kereskedelmi központjának, a Tel-Aviv körüli agglomerációnak, Gus Dánnak különböző részeit köti össze a várossal, a déli Bat Jam elővárostól Petach Tikváig közlekedik.

Az új villamos bírálói elsősorban azt nehezményezik, hogy szombaton és a zsidó ünnepeken, évente hetvenkét napon a vallásosok követelésére leállítják a főként szekuláris, vagyis nem vallásos negyedekben és városokban haladó járatot.

Emiatt számos tüntetést terveznek, és Tel-Aviv polgármestere is távolmaradásával tüntetett a csütörtöki szalagátvágó ünnepségen, mely után Benjámin és Sara Netanjahu villamosra szállt Miri Regev közlekedési miniszter társaságában.

Az első villamosok péntek reggel 5.40-kor indultak egy időben a Petach Tikva-i és a Bat Jam-i végállomásról valamint egy harmadik megállóból - de három órával a szombat kezdete előtt, péntek délután már megszűnik a forgalom és csak másnap este, egy órával szombat végeztével, szombat este fél tízkor indul újra.

Szombat estétől öt és fél sékel (mintegy ötszázötven forint) lesz a jegy ára a vonal egyes szakaszain, de tizenkét sékelbe (mintegy ezerkétszáz forintba) kerül az utazás a vonal teljes hosszán, 24 kilométeren és harmincnégy állomáson. A járat nagyrészt a föld felett közlekedik kötött vágányon, de Tel-Aviv belvárosában nyolc megállót a föld alá helyeztek.

Az első járat megindítása után tovább folynak az építési munkálatok két további vonalon, melyek a tervek szerint 2026-ban és 2028-ban készülnek el. A három villamos Gus Dán tizennégy városában százharminckilenc állomást tartalmaz majd.

A piros vonalat 2015-ben kezdték építeni, s többször emelni kellett a beruházás költségvetését, amely végül mintegy tizenkilenc milliárd sékelt (mintegy kétezer milliárd forintot) emésztett fel.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×