Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által 2019. október 3-án közreadott kép Észak-Korea újabb rakétakísérletéről a Vonszan-öbölben október 2-án. A víz alatti platformról indított lövedék mindössze 450 kilométeres távolságban csapódott vissza a Japán-tengerbe, röppályájának tetőpontja ugyanakkor 910 kilométeres magasságban volt. A phenjani rezsim egy nappal azután hajtotta végre újabb rakétakísérletét, hogy Csö Szon Huj észak-koreai külügyminiszter-helyettes kedden bejelentette, országa kész szakértői szinten felújítani az Egyesült Államokkal kezdett, de több hónapja megszakadt atomleszerelési tárgyalásokat.
Nyitókép: MTI/EPA/KCNA

Észak-Korea: újabb erődemonstráció

Két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőttek ki az északiak - közölte a dél-koreai hadsereg vezérkari főnöke

Az észak-koreai fővárostól, Phenjantól délre fekvő területről kilőtt rakéták 370 kilométert tettek meg, majd a tengerbe csapódtak Japán kizárólagos gazdasági övezetén kívül. A japán hadsereg szerint "szabálytalan" röppályán, legfeljebb 50 kilométeres magasságban repültek.

A japán hadsereg így azt az észak-koreai szilárd hajtóanyagú rakétát jellemezte korábban, amelyet az orosz Iszkander rakétarendszer mintájára terveztek, kifejezetten azért, hogy alacsonyan repülve kikerülje a dél-koreai rakétavédelmet. Észak-Koreának egy másik, hasonló rövid hatótávolságú rendszere is van, amely az amerikai MGM-140 taktikai rakétára hasonlít.

A két rakéta kilövését egy nappal a USS Nimitz amerikai repülőgép-hordozó anyahajónak a dél-koreai Puszanba érkezése előttre időzítették.

A szöuli védelmi minisztérium közleménye szerint a USS Nimitz hétfőn még a dél-koreai hadihajókkal közös gyakorlaton vett részt nemzetközi vizeken, mielőtt Puszanba indult.

Márciusban a hétfőivel együtt már a hetedik rakétakísérletet hajtotta végre Észak-Korea. A dél-koreai és a japán hadsereg a hétfői kísérletet a regionális békét fenyegető, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait súlyosan sértő provokációként ítélte el.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea a múlt héten fejezte be nagyszabású közös tavaszi hadgyakorlatát.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×