Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Washington, 2018. október 9.Nikki Haley-t, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetét (b) fogadja Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2018. október 9-én. Haley ezen a napon benyújtotta lemondását, az elnök pedig elfogadta azt. (MTI/EPA/Michael Reynolds)
Nyitókép: MTI/EPA/Michael Reynolds

Republikánus elnökjelölés: ellenfelet kapott Donald Trump

Elindul a republikánus párti elnökjelöltségért Nikki Haley, az Egyesült Államok korábbi ENSZ-nagykövete.

A politikus kedden jelentette be döntését, és ezzel Donald Trump után ő a második politikus, aki hivatalosan is versenybe szállt.

Nikki Haley a közösségi médiában megjelent videóban közölte indulási szándékát, amelyben úgy fogalmazott, hogy akik ismerik őt azok tudják róla, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni, és, "ha valaki tűsarkat viselve rúg vissza, akkor az nekik jobban fáj".

Nikki Haley 2010-ben 38 évesen lett Dél-Karolina állam első női kormányzója, és egyben az ország történetének legfiatalabb állami vezetője. Donald Trump elnöksége idején az Egyesült Államok ENSZ-nagyköveteként dolgozott. 2021 januárjában nyilvánosan bírálta Trumpot a Capitolium megtámadásával végződő zavargások idején, és amiatt, hogy vitatta a 2020-as elnökválasztás eredményét.

Két évvel ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy amennyiben Donald Trump újra versenybe száll az elnöki pozícióért, akkor nem fog vele szemben elindulni. Véleményét tavaly ősszel változtatta meg arra hivatkozva, hogy az ország előtt tornyosuló problémák, például a gazdasági gondok miatt generációváltásra van szükség.

A felmérések szerint

a republikánus párton belül jelenleg Donald Trump mellett Ron DeSantis floridai kormányzónak a legmagasabb a támogatottsága,

ő egyelőre nem jelentette be indulási szándékát. A lehetséges indulók között emlegetik még Mike Pence-t, Donald Trump egykori alelnökét, Mike Pompeót, Trump volt külügyminiszterét és Tim Scottot, Dél-Karolina jelenlegi kormányzóját. Az előválasztásokat 2024 tavaszán tartják, amelyen eldől majd, hogy ki indul a republikánus párt színeiben az elnökválasztáson jövő novemberében.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×