Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Küszöbön a kezdés, tengeri kaput kapnak a magyar vállalkozások

Létrejött a megállapodás, amelynek nyomán hamarosan megkezdődhetnek az előkészítő beruházások annak érdekében, hogy a magyar vállalatok 2026-tól már igénybe vehessék exporttevékenységükhöz a trieszti kikötő magyar tulajdonú részét - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rómában.

A tárcavezető a Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettessel folytatott egyeztetését követően arról számolt be, hogy a trieszti kikötőben felvásárolt területtel a kormány célja, hogy a magyar cégek minél gyorsabban és zökkenőmentesebben juthassanak tengeri kijárathoz.

Bemutatták a végrehajtani kívánt fejlesztési koncepciót, amelynek nyomán évi 2,5 millió tonna mozgatására, közúti és vasúti szállítások fogadására egyaránt alkalmas kikötőt hoznak létre.

Létrejött egy 45 millió eurós megállapodás, így hamarosan megkezdődhetnek az előkészítő beruházások, hogy 2026-tól a magyar vállalatok a kikötő magyar tulajdonú részét is igénybe vehessék exporttevékenységükhöz.

A közös fejlesztési programmal a két ország Triesztet Közép-Európa egyik legfontosabb kikötőjévé kívánja tenni

- szögezte le.

Szijjártó Péter Matteo Salvinit méltatta, mondván, "szerencsére vannak még Európában olyan, vezető pozícióban lévő politikusok, akik józan módon tudnak gondolkodni a migrációról". Kijelentette, hogy a volt belügyminiszter "megtapasztalhatta, milyen következményei lehetnek annak, ha valaki a saját hazájának és Európa biztonságának a védelmét helyezi előtérbe a liberális képmutatás helyett".

Salvini, a magyar kormányhoz hasonlóan, világosan látja a bevándorlás biztonsági kockázatait, és elég bátor is ahhoz, hogy ez ellen felszólaljon. "Fontos, hogy az illegális migrációval szembeni hangok összeadódjanak, minél hangosabbak legyenek, hogy rákényszerítsük Brüsszelt arra, hogy végre fejezze be a migráció támogatását" - figyelmeztetett.

Elmondta, Olaszország a világ egyik legnagyobb fejlett gazdasága, az együttműködés így sokat segíthet Magyarországnak a recesszió elkerülésében.

Az olasz cégek alkotják hazánkban a kilencedik legnagyobb beruházói közösséget, Olaszország a negyedik legnagyobb külkereskedelmi partner,

a kétoldalú kereskedelem tavaly csúcsot döntött 12 milliárd euróval, s idén is 20-25 százalékos bővüléssel lehet számolni.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×