Infostart.hu
eur:
382.03
usd:
327.92
bux:
109015.19
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Pixabay

A Facebook átadott adatai bizonyíthatnak háborús bűncselekményeket

A Facebook több millió tételnyi információt szolgáltatott, amely alátámaszthatja a Mianmarban elkövetett, háborús bűncselekményekkel és népirtással kapcsolatos vádakat - közölte hétfőn az ENSZ vizsgálói csoportja Genfben.

A világszervezet Emberi Jogi Tanácsa által 2018-ban létrehozott úgynevezett Mianmari Független Vizsgálói Mechanizmus (IIMM) célja felépíteni egy vádeljárást országos, regionális, vagy nemzetközi bíróság előtt a délkelet-ázsiai országban elkövetett állítólagos atrocitások miatt.

Nicholas Koumjian, a mianmari ügyek kivizsgálását irányító emberi jogi ENSZ-megbízott szerint a Facebook a hálózatokról és felhasználói fiókokból eltávolított többmillió tételt osztott meg a mechanizmussal, mert azok nem képviselték a cég értékeit.

A Facebook egyelőre nem reagált a megkeresésekre az ügyben, bár korábban már megerősítette, hogy együttműködik az IIMM-mel. 2018-ban az ENSZ vizsgálati csoportja azt állította, hogy a közösségi platformon erőszakot szító gyűlöletbeszédet terjesztettek. A Facebook válaszul jelezte, hogy dolgozik az ilyen tartalmak kiszűrésén.

Koumjian szerint a Facebooktól és több mint kétszáz egyéb forrásból származó információkkal az IIMM összeállított hatvanhét "bizonyíték- és elemzési csomagot", amelyeket meg akar osztani az igazságügyi hatóságokkal, ideértve a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) és az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságát (ICJ).

Mianmarral szemben mindkét törvényszéken eljárás indult a rohingja muszlim kisebbség ellen 2017-ben Arakán államban végrehajtott katonai művelettel összefüggésben, ami miatt a muszlim vallású kisebbség csaknem 750 ezer tagja menekült el a szomszédos Bangladesbe. A buddhista többségű délkelet-ázsiai állam tagadja, hogy népirtást követett volna el és arra hivatkozik, hogy törvényesen lépett fel rendőrségi ellenőrzőpontokra támadó szélsőségesek ellen.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×