eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Golyó által kilyukasztott katonai sisak a törmelék között egy kijevi utcán 2022. február 26-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségei, így a főváros ellen is hadműveletet folytatnak, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A felek halálos áldozatokról és sebesültekről is beszámoltak. A nemzetközi közösség sorra jelent be büntetőintézkedéseket Moszkva ellen.
Nyitókép: MTI/AP/Efrem Lukackij

Szumi körül orosz, Irpiny és Bucsa körül ukrán hurok szorulhat

Melitopol polgármestere szerint a város lakosságának 80 százaléka nem jut rendesen ételhez és üzemanyaghoz.

Szumit majdnem körbevették az oroszok. A 260 ezres város Ukrajna északkeleti részében, az orosz határtól légvonalban alig 20 kilométerre fekszik. Andrij Baranov, a városi tanács tagja a Telex tudósítása szerint azt mondta a BBC-nek, hogy nagyjából 100 ezer ember már elhagyta Szumit. Egyetlen kijárat van, a várostól délre fekvő Poltava felé, a nők és a gyerekek arrafelé távoznak, és itt hozzák be Szumiba a nélkülözhetetlen orvosi felszereléseket. Ezzel együtt az orvosi felszerelésből, valamint üzemanyagból hiány van. A hirado.hu azt írta, hogy Baranov szerint Ukrajna még három-négy hétig tarthatja meg a várost.

Az ukrán fegyveres erők gyűrűbe vették a Kijev mellett nyugatra fekvő Irpiny és Bucsa városokat, valamint Hosztomel falut is, ahova korábban nagy erőkkel törtek be az orosz megszállók. Ezt a hírt Bucsa város önkormányzata osztotta meg Facebook-oldalán szerda reggel - tudósított a 444.hu. Az információt egyelőre független forrás nem erősítette meg. Az orosz tüzérség viszont változatlanul folyamatosan lövi a településeket - számolt be szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportál a bucsai városvezetésre hivatkozva.

Makariv és Spitkij településeket egész éjszaka ágyúzták az oroszok, több lakóház lángra is kapott, több falut a térségben humanitárius katasztrófa fenyeget, nincs élelmiszer, gyógyszer, kifogyta a higiéniai termékekből és bébiételekből Klavdijevóban, Severinyovkában, Berezsivkában és Mikolajivban.

Az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint több kisebb falut (Zahalckij, Halinka, Mircsa) elfoglaltak a támadók. A bucsai tanács hozzátette hivatalos Facebook-oldalán, hogy a megye megszállt falvaiban humanitárius katasztrófa fenyeget.

Az MTI tudósításából kiderül: az ukrán rendőrség szerdán a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról tájékozatott, hogy Irpinyben a Kijev megyei rendőrezred hozzálátott a város megtisztításához a szabotőröktől, de elsősorban a helyi lakosok segítése és evakuálása a fő feladatuk. Andrij Nyebitov Kijev megyei rendőrfőnök az UNIAN ukrán hírügynökség szerint közben a Facebookon azt írta, hogy az orosz tüzérség továbbra is folyamatosan lövi Irpiny lakónegyedeit. Szavai szerint a településen a lakóházak és a többemeletes épületek jelentős része megrongálódott vagy romba dőlt. Áldozatokról ugyanakkor nem hozott nyilvánosságra adatokat.

A dél-ukrajnai Melitopol város polgármestere azzal vádolta a megszálló orosz erőket, hogy üzleteket foglaltak el. Ivan Fedorov polgármestert március 11-én vették őrizetbe, de öt nappal később szabadon engedték egy fogolycsere keretében. Szerdai kommentárjában azt mondta, "a helyzet nehéz, mert az orosz katonák hatósági személyeknek mondták magukat, de természetesen nem törődtek az emberekkel és a problémáikkal, csak azzal, hogy elvegyék a pénzt az üzletemberektől, lefoglalják az üzleteiket" - írta a CNN.

A polgármester becslései szerint Melitopol lakosságának 80 százalékának nehézkes az élelmiszer, a gyógyszer, az üzemanyag beszerzése, és nagy nehézséget okoz a készpénzes fizetés.

Az ukrán légierő keleti parancsnoksága közölte, hogy Harkiv megye fölött a légvédelem lelőtt újabb két orosz repülőgépet. A pilóták sorsa egyelőre ismeretlen.

Címlapról ajánljuk
Véres harcok dúlnak a Kongói DK-ban – háromezer áldozat a koltáncsempészet árnyékában

Véres harcok dúlnak a Kongói DK-ban – háromezer áldozat a koltáncsempészet árnyékában

Ruanda az elmúlt években reguláris hadsereggé fejlesztette az M23 nevű tuszi milíciát, amely a korábbi súlyos vereségek után az elmúlt hetekben már komoly katonai sikereket ért el Észak-Kivu tartományban – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet igazgatója. Marsai Viktor arról is beszélt, rengeteg helyi lakosnak teljesen mindegy, ki uralja a területet, csak azt szeretnék, hogy legyen béke, stabilitás és kiszámíthatóság.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. február 16. 18:33
×
×
×
×