eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Boris Johnson brit minsizterelnök távozik a londoni kormányfői rezidenciáról, a Downing Street 10-ből 2022. január 12-én. Johnson a nap folyamán elnézést kért a koronavírus-járvány megfékezésére 2020 tavaszán elrendelt zárlat idején rendezett Downing Street-i kerti parti miatt, elismerve, hogy jelen volt az összejövetelen.
Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

Megvan a jelentés a Downing Street-i karanténbulikról

"Nehéz indokot találni" ezekre az összejövetelekre - írják.

Súlyos vezetői hibákat, mulasztásokat ró fel a brit kormánynak az a vizsgálat, amely a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányhivatalokban a koronavírus-járvány elleni korlátozások idején rendezett összejövetelek, partik hátterét volt hivatva feltárni.

A vizsgálati jelentés előzetes, 12 oldalas összefoglalóját hétfő délután tette közzé a Downing Street.

Boris Johnson miniszterelnök nem sokkal később, a londoni alsóházban tett nyilatkozatában

elnézést kért, amiért a kormány egyes ügyekben "nem megfelelően cselekedett",

és azért is, ahogy a partik ügyét kezelte. Johnson ugyanakkor nem ajánlotta fel lemondását, ellenben közölte, hogy konkrét intézkedéseket tesz a miniszterelnöki hivatal munkájának javítására.

Az előzetes vizsgálati dokumentum egyebek mellett megállapítja:

"nehéz indokot találni" az összejövetelekre olyan időszakokban, amikor a kormány a mindennapi életvitelt széles körben korlátozó intézkedések elfogadására kérte a lakosságot.

A vizsgálat, amelyet Sue Gray, a brit közigazgatási szolgálat magas beosztású tisztviselője irányított, tizenhat rendezvényre terjedt ki.

A helyzetet ugyanakkor jelentősen bonyolítja, hogy a járványügyi zárlatok idején rendezett Downing Street-i partik ügyében a múlt héten a Scotland Yard is vizsgálatot indított és arra kérte Sue Gray-t, hogy az általa összeállítandó vizsgálati jelentésben egyelőre csak "minimális utalásokat" tegyen azokra a rendezvényekre, amelyeket a rendőrség is vizsgál.

A Scotland Yard ezt arra hivatkozva kérte, hogy a Gray-vizsgálat eredménye ne befolyásolhassa a rendőrségi vizsgálat kimenetelét.

A hétfőn nyilvánosságra hozott jelentés éppen ezért hivatalosan csak előzetes összefoglalónak számít. A jelentés mindazonáltal leszögezi, hogy a kérdéses rendezvények legalább egy része súlyos mértékben megsértette a kormány meghatározó posztjain dolgozóktól elvárt magas szintű normák mellett azokat az előírásokat is, amelyekhez az adott időszakokban a brit lakosság egészének tartania kellett magát.

A dokumentum szerint vezetési és megítélésbeli hibák történtek "különböző kormányhivatali szinteken különböző időszakokban", és a vizsgált összejövetelek, rendezvények között voltak olyanok, amelyeket nem lett volna szabad megengedni.

A vizsgálat húsz hónapra és tizenhat rendezvényre terjedt ki.

A londoni rendőrség által bejelentett vizsgálat ezzel jórészt párhuzamos, bár a Gray-jelentés szerint a Scotland Yard eddigi vizsgálata során úgy ítélte meg, hogy a tizenhat összejövetel közül négy nem éri el azt a küszöböt, amely bűnügyi vizsgálatot indokolna.

A korlátozások idején tartott partik ügye - amelyekről az első hírek decemberben szivárogtak ki - az elmúlt néhány hétben Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult.

Az ügyben indított vizsgálatot kezdete óta feszült figyelem kíséri a brit sajtóban és a belpolitikában, mindenekelőtt amiatt, mert a botrány az ellenzék és a kormányzó Konzervatív Párt számos prominens képviselője szerint is Boris Johnson miniszterelnök lemondását indokolná.

A londoni alsóház konzervatív frakciójának több tagja bizalmi szavazást is kezdeményezett Johnson ellen, és állítólag további tory képviselők is erre készülnek, csak meg akarják várni a teljes vizsgálati jelentés közzétételét.

A Konzervatív Párt szabályzata szerint a frakciótagság minimum 15 százalékának - a jelenlegi létszám alapján 54 képviselőnek - kell kezdeményeznie a miniszterelnökkel szembeni bizalmi szavazást ahhoz, hogy a frakció illetékes bizottsága elrendelje a voksolást.

Sir Graham Brady, a vezetőválasztási ügyekben is illetékes konzervatív párti frakcióbizottság elnöke azonban a konvencióknak megfelelően csak akkor szólal meg az ügyben, ha a kezdeményező levelek száma elérte az előírt minimumot, és Brady hétfőig nem jelezte, hogy ez megtörtént volna.

Boris Johnson a Gray-jelentés előzetes megállapításaira reagálva a londoni alsóházban kijelentette: elnézést kér, amiért a kormány egyes ügyekben "nem megfelelően cselekedett", és azért is, ahogy a partik ügyét kezelte.

A miniszterelnök ugyanakkor - egyelőre csak nagy vonalakban körülírt - intézkedéseket ígért a kormányfői hivatal, a kabinetiroda és a közigazgatási szolgálat munkájának javítására. Hozzátette: érti a felvetett problémákat, és ezeket ő fogja megoldani.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×