Infostart.hu
eur:
353.13
usd:
308.5
bux:
142661.67
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Vendégek egy jeruzsálemi kávézó teraszán 2021. március 7-én, amikor Izraelben megkezdődik a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások utáni nyitás utolsó, harmadik szakasza. Ennek keretében többek között kinyithatnak a vendéglátóhelyek.
Nyitókép: MTI/EPA/Atef Szafadi

Itt az első ország, amely teljesen lezár az omikron variáns miatt

Izrael lezárja határait a külföldiek előtt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult variánsa miatt – jelentette be Naftali Bennett miniszterelnök.

A Reuters globális hírügynökség megjegyzi, hogy Izrael ezzel az első ország, amely teljesen lezárja határait a potenciálisan fertőzőbb omikron variáns miatt.

A vasárnap éjfélkor hatályba lépő – s még kormányzati jóváhagyást igénylő – intézkedés

egyelőre két hétre szól.

A hatóságok emellett ismét bevezetik a mobiltelefonos nyomkövetést a vírushordozók mozgásának feltérképezésére.

Bennett hangsúlyozta, hogy a külföldről visszatérő izraeli állampolgároknak, így a beoltottaknak is kötelező lesz karanténba vonulniuk.

Izraelben eddig egy fertőzött szervezetében mutatták ki B.1.1.529 megjelöléssel nyilvántartott omikron változatot. Illetve hét másik esetet tartanak nyilván, amelyeknél fennáll az új variáns gyanúja.

"Abból indulunk ki, hogy a variáns már szinte minden országban megjelent" – mondta Ajelet Saked belügyminiszter az N12 izraeli televíziós csatornának nyilatkozva. Hozzátette, hogy "a védőoltások hatékonyak, de nem tudjuk még milyen mértékben".

Izraeli tisztségviselők egyben reményüket fejezték ki, hogy a zárlat ideje elegendő lesz arra, hogy több információt gyűjtsenek az elérhető vakcinák új vírusváltozattal szembeni hatékonyságáról.

Izrael 9,4 milliós lakosságának nagyjából 57 százalékát oltották be teljeskörűen, vagyis a helyi szabályozás szerint megkapták már a harmadik oltásukat, vagy a másodikat követően még nem telt el öt hónap.

A zsidó államban a járvány kitörése óta 1,3 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül több mint nyolcezren hunytak el a kórban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken aggasztónak minősítette a nagyszámú mutációval rendelkező omikron vírusvariánst. A WHO szerint az újrafertőződés fokozott kockázata áll fenn ennél a variánsnál az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.

Címlapról ajánljuk
Szakíró: az új fővárosi parkolási rend nem arra ösztönzi az embereket, hogy tisztább üzemű autókkal járjanak

Szakíró: az új fővárosi parkolási rend nem arra ösztönzi az embereket, hogy tisztább üzemű autókkal járjanak

Jövő év elejétől teljesen megszűnik az elektromos autók ingyenes parkolása Budapesten, ráadásul a nagyobb, két tonnánál nehezebb tisztán elektromos autók tulajdonosai a normál tarifa kétszeresével szembesülhetnek. Antalóczy Tibor, a Villanyautósok.hu főszerkesztője az InfoRádióban azt mondta, az új szabályozás keresztbe tesz annak a kedvező folyamatnak, ami elindult a fővárosban, ahol már szép számmal lehet látni tisztán üzemelő autókat.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Trump elképesztő gazdagodása kiverte a biztosítékot, az elnök szerint minden rendben

Trump elképesztő gazdagodása kiverte a biztosítékot, az elnök szerint minden rendben

Donald Trump közzétette idei vagyonnyilatkozatát, ami messze túlmutat egy szokásos politikusi pénzügyi beszámolón. A közel ezeroldalas dokumentum példátlan részletességgel tárja fel, hogy mibe fektette a pénzét az amerikai elnök, mekkora bevételei származtak kriptós érdekeltségeiből, ingatlanjaiból és golfklubjaiból, és milyen részvény- és kötvényportfóliót kezelnek a nevében. A nyilvánosságra került adatok szerint Trump tavaly legalább 2,24 milliárd dollár bevételt ért el, ami történelmi léptékű vagyonnövekedést jelent egy hivatalban lévő amerikai elnöknél. A dokumentum új lendületet adott az összeférhetetlenségről szóló vitának is, kritikusai szerint az elnök üzleti érdekeltségei és politikai döntései minden eddiginél szorosabban fonódnak össze.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×