Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
A koronavírus elleni védőoltás ellen tüntetnek a New York-i városháza közelében 2021. november 3-án. A New York-i önkormányzati kötelezővé tette a védőoltás felvételét a város alkalmazottai számára.
Nyitókép: MTI/EPA/Justin Lane

Covid: egyre szembetűnőbb a halálozások különbsége a piros és a kék Amerikában

2020-ban még nem volt jelentős különbség a járványhalálokban aszerint, hogy hol szavaztak inkább Joe Bidenre vagy Donald Trumpra. Mostanra megváltozott a helyzet.

2020-ban az Egyesült Államokban is hatalmas pusztítást okozott a koronavírus. Ahogy egyre több áldozatot szedett a vírus, sorra jelentek meg az elemzések arról is, vajon hol fog több emberéletet követelni a Covid, az úgynevezett piros körzetekben, tehát ahol inkább a republikánus szavazók vannak többségben, vagy a kék körzetekben, ahol jellemzően a demokraták nyernek.

A 444.hu által szemlézett The New York Times azt írja, mindkét elmélet mellett voltak racionális érvek: a republikánus többségű megyék átlagéletkora magasabb, sokszor kevésbé vagyonos körzetek, és eleve ellenségesebbek voltak az olyan ötletekkel szemben, mint a kötelező maszkviselés. A demokrata többségű területek viszont sokszor nagyobb átmenőforgalommal rendelkeznek, ráadásul sokan nehezen, vagy rosszabb minőségű egészségügyi ellátáshoz férnek hozzá a bőr színűk miatt, ami súlyosbító tényező lehet a járvány idején.

2020 végére a fent említett egyik szempont sem volt igazán mérvadó, miután a lakosságarányos halálozások száma hasonlóan alakult a kék, illetve a piros körzetekben. 2021-re viszont változást hozott, hogy megjelentek az oltások, és az év eleje óta úgy látszik, ennek már mérhető, látványos különbség az eredménye:

az elmúlt hónapban gyorsabb tempóban nőtt a halálozások különbsége a piros és a kék Amerika között, mint a járványban bármikor.

2021 októberében azokban a megyékben,

  • ahol Trumpra szavazott az emberek több mint 60 százaléka, 100 ezerből 25 halt meg a koronavírus következtében, ami háromszor nagyobb arány, mint amit
  • az erősen Bidenre szavazó megyékben mértek, ahol 100 ezer lakosra 7,8 haláleset jutott.

A NYT cikkírója szerint egyszerű és világos magyarázat van:

  • a republikánus felnőttek 40 százaléka még mindig nincs beoltva, míg
  • a demokratáknál ez az arány mindössze 10 százalék körül van.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Radikálisan átírják a milliárdos állami ingatlanbeszerzések szabályait

Radikálisan átírják a milliárdos állami ingatlanbeszerzések szabályait

Újabb uniós irányelv mentén szigorítaná a kormány a hazai szabályozást: nyilvánosságra került az energiahatékonysági törvény módosításának tervezete. A jogszabálycsomag célja, hogy az állami szférában megvalósuló, uniós értékhatárt elérő ingatlanbeszerzések és -bérlések kötelezően környezetbarát pályára álljanak. A jövőben a közpénzből gazdálkodó szervezetek főszabály szerint már csak szigorú energetikai követelményeknek megfelelő, közel nulla energiaigényű épületek mellett köteleződhetnek el, közvetlenül ösztönözve a fenntarthatóbb ingatlanpiaci működést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×