eur:
393.72
usd:
364.98
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Rohamrendőrök állnak őrizetbe vett illegális bevándorlók előtt a litvániai Rudninkai gyakorlótéren létesített sátortáborban Vilniustól délre 2021. augusztus 2-án. Az év eleje óta 3800 illegális bevándorlót tartóztattak fel a litván-fehérorosz határon. Litvánia azzal gyanúsítja Fehéroroszországot, hogy Bagdadból és Isztambulból közvetlen repülőjáratokon utaztat be, többségében iraki migránsokat, hogy aztán illegálisan az Európai Unió területére küldje őket tovább.
Nyitókép: MTI/EPA/Toms Kalnins

Ursula Von der Leyen is kikelt ellene, egyre súlyosabb a "fehérorosz" menekültkáosz

Litvániában szervezettnek tűnő rendbontásba kezdtek a migránsok, a lengyelek kijelentették, hogy "csak végső esetben folyamodnak fegyverhasználathoz".

Elfogadhatatlan, hogy a fehérorosz vezetés politikai céljai elérésére használja fel a migránsokat – hangsúlyozta Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sajtóközleményében.

Fehéroroszországnak fel kell hagynia az emberi életek veszélyeztetésével – fogalmazott a bizottság elnöke.

Elmondta, hogy beszélt a lengyel, a litván és a lett kormányfővel, akiket az Európai Unió teljes szolidaritásáról biztosított.

Von der Leyen felszólította a tagállamokat a fehérorosz hatóságokkal szembeni kiterjesztett szankciórendszer jóváhagyására is.

Tájékoztatott arról, hogy Margarítisz Szkínász európai értékekért felelős uniós biztos, a bizottság alelnöke és Josep Borrell, az EU kül - és biztonságpolitikáért felelős főképviselője társaságában a küldő- és a tranzitországokba utazik a héten. A bizottság képviselői fel kívánják hívni a helyi vezetők figyelmét: tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy állampolgáriakat ne téveszthesse meg a fehérorosz vezetés.

A bizottság emellett meg fogja vizsgálni, miként lehet szankcionálni azokat a harmadik országbeli légitársaságokat, amelyek aktívan részt vesznek az emberkereskedelemben.

A testület továbbá az ENSZ-szel és szakosított szervezeteivel közösen feltérképezi, hogyan lehet megelőzni a humanitárius válság kialakulását, és biztosítani azt, hogy a migránsok a nemzeti hatóságok támogatásával biztonságosan visszakerülhessenek származási országukba – mondta Ursula Von der Leyen.

Litvániában rendbontások voltak

Rendbontások voltak Litvánia több befogadóközpontjában, ahol többek között ázsiai és afrikai országokból érkezett migránsokat helyeztek el, akik a fehérorosz határon keresztül jutottak a balti állam területére – közölte a litván határőrség szóvivője.

Giedrius Misutis szerint a legnagyobb felfordulást több mint száz migráns okozta Medininkai településen, Vilnius határában, a határőrség iskolájában berendezett befogadóközpontban. Mint elmondta, a fogvatartás körülményeivel való elégedetlenség nagyrészt ordítozásban és a kerítés demonstratív rázásában nyilvánult meg. A rendbontás néhány órán át tartott, de a biztonsági erők tömegoszlató eszközök bevetése nélkül is tudták kezelni a helyzetet.

Hasonló rendbontások néhány tucat résztvevővel a ruklai és a pabradei befogadóközpontokban, valamint a Kybartai városában működő menekültszálláson is voltak.

Rustamas Liubajevas tábornok, a litván határőrség parancsnoka nem zárta ki, hogy a rendbontásokat összehangolták az illegális migránsok erőszakos akcióival Lengyelország és Litvánia Fehéroroszországgal közös határán.

Lezárnak egy lengyel–fehérorosz határátkelőt

A lengyel kormányszóvivő közlése szerint

a lengyel határ fehérorosz oldalán jelenleg három-négyezer migráns tartózkodik,

akik több sikertelen csoportos határsértési kísérlettel próbálkoztak a nap folyamán.

Kedd reggel 7 órától határozatlan ideig felfüggesztik a személy- és teherforgalmat a lengyel-fehérorosz határon lévő Kuznica Bialostocka közúti határátkelőn – közölte a lengyel határőrség sajtószolgálata.

Kuznica Bialostocka a három lengyel-fehérorosz határátkelő egyike, a hétfői tömeges határsértési kísérletek éppen ennek térségében történtek.

Maciej Wasik lengyel belügyminiszter-helyettes a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: a határátkelő bezárására, a közúti forgalom leállítására biztonsági okokból kerül sor, de a Fehéroroszországgal szembeni "könnyű szankcióként" is értelmezhető.

A határon fennálló helyzetről hétfő este Mateusz Morawiecki is egyeztetett telefonon lett és litván hivatali partnerével.

Piotr Müller lengyel kormányszóvivő közölte, hogy három-négy ezer migráns tartózkodik jelenleg a lengyel határ fehérorosz oldalán. Elmondta, hogy a nap folyamán több csoportos határsértési kísérletet sikerült meghiúsítani, és a helyzet további éleződése várható.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimje szervezett módon irányítja a lengyel határhoz a migránsok csoportjait

– jelentette ki Müller.

Utalt arra, hogy a migránsokat kísérő fehérorosz fegyveresek részéről a határon számos provokációra került már sor.

A közeljövőben az ilyen cselekmények eszkalálódása várható, fegyverhasználatra is sor kerülhet - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy

a lengyel fél "csak végső esetben folyamodna fegyverhasználathoz".

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×